-->

2014. február 27., csütörtök

43.fejezet Visszajátszás

Hossza utazás után végre letehettük a lábunkat Anglia füvére. Hála istennek sötét volt így könnyen a házig repülhettünk. Onnan meg már minek.
 - Fiúk!!! - ordított Niall. 
- Szia Alice!! - jött oda Liam.
 - Végül is meg volt az egy hét. - nos igen a szakításunk óta egy hét telte el. 
-Tök sivár egy hét volt. - morogtam. 
- Holnap megyünk sátorozni!! - ugrott oda Louis. 
-Az tök jó!! - ugráltam én is. 
-Majd meg szívatjuk őket. - súgta a fülembe. Erre csak vigyorogtam és LIKE-t mutattam. 
-Hova lett Niall?? - kérdeztem csodálkozva.
 -Felvitte a cuccaid. - mondta Harry miközben fejjel lefelé fordítva olvasott egy újságot. Ő aztán mutatja az agyhelyét. 
-Harry tudsz arról, hogy az, az újság meg van fordítva?! - kérdeztem tőle egy kicsit lefagyva.
-Persze. Ez teljesen normális. - hát ha egy olyan elmebajos mondja mint te. 
- És teljesen civilizált életmódra utal. - hagy helyesbítsek drága, retardáltat akartál ugye mondani. 
- JA igen!! - helyeseltem szavait. 
-Na léptem Niall- hez. 
- A mondatot befejezve már a lépcső fokokat égettem. Mit a villám úgy száguldottam. 
-Mindjárt meg halok. - sziszegtem. 
-Ez a lépcső mindig ilyen hosszú volt?? - kérdeztem. 
-Alice, még csak öt lépcsőfokot tettél meg. - ez a beszólásukat meg hogy értelmezzem?? 
-Ok Csá! - sprinteltem fel. 
-Mizu?? - estem be az ajtón, szó szerint. 
-Ízlik a padló?? - kérdezte röhögve Niall.
-Igen, nagyon fincsi!! - keltem fel.
-Holnap sátorozás!! - mondta az ágyon fetrengve.
-Remélem kényelmes. -  utaltam arra, hogy én a padlón ő meg a puha ágyon.
-Igen. - terült szét még jobban.
Lassan oda sétáltam az ágy hoz, mosolyogva megfogtam a takaró szélét...és kirántottam alóla. Aminek köszönhetően leesett az ágyról.
-Köszi!! - az ágy.., padló inkább. Túlsó oldaláról felnyújtotta a kezét. Először Like-t utána Fukkot mutatott. Vigyorogva sétáltam be a fürdőszobába.
Tíz perc alatt le zuhanyoztam, hajat mosva. Tíz perc után rájöttem, nem vittem be semmit váltó ruhát. Törölköző!! - és most esett le Niall kivitte az összes törölközőt, mert mind a kettő az ágyon volt.
-Niall!! - ordítottam.
-Igen szívem! - válaszolt nevetve. 
-Légy szíves és agy be egy kis ruhát. - nyitottam ki egy résnyire az ajtót. Mire ő valamit a kezembe ad. Becsuktam az ajtót és nézegetni kezdtem a ruhát. Hát mit ne mondjak.. van egy olyan harisnya tartóm meg tanga elég hiányos, plusz egy eléggé izé melltartó. Van egy olyan érzésem, hogy ezt direkt csinálta.
-Most ügye csak vicc!! - léptem ki miután felvettem a cuccost. 
Niall az..Khm..perverz, de cuki vigyor.




-Igen miért?? - nézett.
-Na de most komolyan. Kérhetek egy pólót?? - tettem csípőre a kezem.
-Tessék. - nyújtott egy pólót szomorú ábrázattal.
-Köszönöm. - mentem érte és pusziltam meg az arcát.





Felvettem és feltűrtem a könyökömig a hosszú fekete ujját.
-Ez tökéletes. - feküdtem be az ágyba Niall mellé.
-Jó éjszakát. Várjunk akkor mi most újra.. - kérdezte félve.
-Hát ha akarod. - mosolyogtam. Erre ő csak meg csókolt.
-Jó éjszakát. - puszilta meg a homlokom.
-Neked is. - kívántam viszont.

**********************************

-Jó reggelt!!!! - száguldott végig Louis  a szobán.
-Hiányzott! - sóhajtottam erre viszont Louis fel ugrott az ágyra és elkezdett ugrálni azon.
-Csááá!! - jött be Harry is.
-Na megyek fel öltözök. - pattantam ki az ágyból.
A szekrényemből kivettem a szekrényből és a fürdőbe siettem. Megmostam az arcom meg a fogam azután felöltöztem.





 Feltettem egy kis sminket.





Miután ezekkel végeztem, kimentem a fürdőszobából. De ott már csak Niall fogadott.
-Hé csajszi!! Kiderült van reggeli. - nyújtózkodott a mondat vége fele.
-Az, de tuti. Akkor zúzunk kajálni. - jelentettem ki.
-Ja ma még szabinap utána próbálás éjjel nappal. - nyöszörgött.
-Go!! - üvöltöttem a lépcsőn szaladva.
-Sziasztok hol a kajám!! - értem le.
-Itt!! - mutatta Liam.



-Köszönöm. - mosolyogtam.
-Mi történt veled az egy hét alatt?? - kérdezte kíváncsian.
-Hát igazán nem sok minden, csak a barlangba fetrengtem, olykor az eget néztem. A szüleimet hiányolva. Aztán Bumm.. James, vérfarkasok, Niall. - mondtam életvidáman.
-Az jó. - csámcsogott Zayn.
-Reggeli után megyünk sátorozni. - jelentette ki Louis.

Sziasztok remélem tetszik az új rész. Várom a hozzászólásaitokat,..mostanában nem kaptam egyet sem.
By.:Sára. 

2014. február 24., hétfő

42.fejezet A lehetetlenségig

Komolyan ezt a szőke buzit lehetetlen elkapni. Olyan mintha teleportálna egyszer itt máskor ott. Húúúúú.....
-Szösz nem akarsz megállni.  - mutattam körbe, hogy észre vegye az idő múlásának sötét okát. ......Este lett, keményen sötét,........ mint Niall agyhelye. Hogy a picsába nem vette észre, hogy nem lát........ja ő farkas.
-Miért?? - kérdezett rá szomorúan.
-Mert holnap beszélni akarok Niall-el. - mondtam határozottan.

*******Niall szemszöge*******

És góóóóóóól!!!!! Igen...Igen!! Beszélni akar velem!!!! Ó igen jól vagyok. Óóóó-óóóóó-óóóóó ige jól vagyok. óóóóóóó igen jól vagyok.

*******Alice szemszöge******

-Az tök tuti. - válaszolt lazán a szöszi.
-Bassza meg!! - ordítottam mérgemben.

********Liam szemszöge*******

Szééééééééédülök!!!!!! Egyszer itt akkor ott ha nem ott akkor amott. Tiszta??

*******Harry szemszöge********

Mint ahogy előbb is most sem változott semmi. Unatkozok..A picsába is unatkozok!!!!!

*******Alice szemszöge*******

-Nem írtam Niall-nek. -akadtam ki.
-Felhívom. - jelentettem ki.
-Neeee!!! - ordított a szöszi a lábamat ölelgetve.
-Neked mi a szent sonka bajod van??? - kérdeztem rá.
-Neee!!! Teeeed!! - ,,sírt,,.
-Seggbe basztak a veszett mókusok?? - kérdeztem tőle.
-Miééért??? - kérdezte.
-Hát én is ezt kérdezem!! - rángattam a lábam.
-De neeee!! - ordított tovább.
-De tényleg ezt kérdeztem. - helyeseltem előző mondatom.
-Köpöd ki azt a telefont!! - utasított a sötét mikor kezembe vettem a készüléket.
-Nincs a számba. - néztem kérdően a sötétre.
-Dobod el!!! - ordított a göndör.
-DE akkor eltörik. - öleltem meg a telefonom.
-Teszed el!! - utasított a fekete.
-Nem akarom!!! - nyávogtam.
-Jól van elteszem, de miért?? Miért nem akarjátok, hogy beszéljek Niall-el. 
-Ja semmi. - hagyták abba civakodásukat.
Niall számát kezdtem el be pötyögni a telefonba. A készüléket feszülten emeltem a fülemhez. Lassan ki szólt, de nem vette fel senki. Vártam még egy kicsit, de semmi. Félve nyomtam ki  a telefont.
-Nem vette fel. - mondtam szomorúan.
-Felhívom Jack-et. - mondatom után már a telefont a fejemhez ragasztva lehetett megtalálni.
-Szia Alice!! - hangja vidám és élettel teli volt......TUTI BUZI.
-Szia Jack, te veled mizu? - kérdeztem.
-Hmmmm.. Semmi. Még nem volt alkalmam meg kóstolni Niall vérét. Na de te és Niall, hogy vagytok? - olyan mintha.....na ennek nem dőlök be.
-Ezt hogy érted??
-Úgy hogy mivel köcsög volt veled és elvett tőlem ezért kiszívnám a vérét, de tettem meg, és nem is fogom. H-ha nem köt belém... DE mizu veled és szőke hercegeddel?  - mondatai után egyből kinyomtam mivel igazság szerint...Hmmm.. hogy is mondjam....Szerintem nem arról híres, hogy a hűtővel egyezik a hőmérséklete. Egyszóval langyi.
-Mit mondott? - kérdezte a szöszi.
-Azt, hogy..beismerte, hogy buzi. - bólogattam beleegyezően.
-Na én léptem mert Niall. -az a név a mondat végén ezer szóval is felért.. Mármint ha ficseltek rám, de az nem valószínű, hogy bármit is meg jegyeztek. Bocs figyeltek.....Még a saját gondolataimban is retardált vagyok. Hát ez szuper!!!
-Szia!! - ordítottak egyszerre.

***************************

-Na újra próbálkozok. -mondtam Drék-nek.
-Oké! De tuti, hogy elszúrod és soha többé nem szól hozzá. Sőt rád sem fog nézni..igazából örök életedre utálni fog és a társadalom is meg fog vetni. De sok sikert!! - halmozott el a biztató szavakkal.
-Köszi én is szeretlek. - pöcköltem le a fejéről a kis zöld kalapot.
-Naaa. Ez mire volt jó? - akadt ki. Húha bele fog halni.. Pápá Drék soha nem fogok rád emlékezni.
-Kuss hívom!! - miután kimondtam a parancs szót megfogtam a parányi teremtmény és neki hajítottam barlang falának ami kb. mivel én a másik falná ültem ezért olyan 7-10m-re lehetett.
-Szia Alice. Gondolom most.. -folytatta volna ha nem szakítom félbe.
-Szia Niall! Mit akartál mondani? - kérdeztem a legelső hívására utalva.
-Ja csak, hogy találkozzunk, de ez most nem lényeges. Hogy vagy és hol?? - kérdezte aggódva.
-És hogy hogy ilyen higgadtan hívsz fel?? - kérdezte.
-Hát csak meg kéne ezt beszélni, mert lehet, hogy az egészet én értettem félre. - mondtam higgadtan.
-Hát igen egy kicsit félre értetted mert nem az aminek gondolod. És igazságszerin másnap akartam neked elmondani. Vagyis szerintem te is röhögtél volna az egészen és beszálltál volna. - nevetett a végén.
- Láttalak titeket a díjátadón. Néztem a telómon. 
-Tényleg.. Kicsit szarvolt nélküled. - hangja megcsuklott.
-Na és mikor szeretnél találkozni mert eléggé kíváncsivá tettél ezzel az egésszel. - mikor végig néztem a barlangban, Drék szédelegve ért vissza hozzám. Mire én újra neki basztam a barlang falának. Kicsit elnevettem magam, mikor a kis kobold a levegőben repült aztán a falnak kenődött.
-Mi ilyen vicces? - kérdezte nevetve.
-Semmi csak gumilabdának használom Drék-et.
-Azt látom. - a telefonal felkaptam a fejem és Niall 3 méterrel előttem állt vigyorogva.
-Te te.. Meg mit keresel itt. -ügyetlenül dadogtam. Ő erre csak felkapott és...
-Hiányoztál. - ajkaink össze forrtak. Az elején csak lágyan aztán egyre mohóbbá vált. Próbáltam eltolni magamtól, aminek sikere képen egy kicsit megharapta a számat.
-Mi a baj? - nézett rám kérdően.




-Először hallani szeretném azt a vicces sztorit! - végig néztem a barlangon.....Drék vissza ért újra.
-Szia Drék,..Fáj a fejed?? - kérdeztem enyhén cinikusan.
-Egy picit beütöttem a barlang falába. - simogatta a fejét.
-Az tuti, de most hallgassuk Niallt. - mutattam az előttem álló srácra.
-A francba!! - utalt a jó...szép és biztató szavaira.
-Nos. - fogtam szóra.
-Hát a csaj egyszer rám írt és Harry kivette a telefont a kezemből és vissza írt neki aztán elkezdtünk ezzel baromkodni, hogy szívassuk a csajt meg hogy ezen majd mennyit röhögünk veled. Szóval a lényeg, hogy az egész csak egy nagy félre értés meg az én hülyeségem, hogy nem szóltam neked az elején. Hát igen...most szép kis vita lett belőle. - hajtotta le a fejét.
-Gondoltam, hogy valami félre értés vagyis itt utólag amikor át gondoltam, hogy a randink - piros arc, tűz vörös..Lehajtom a fejem lassan, hogy ne vegye észre. - közben egyszer sem volt a telefon a kezedben, de mégis azt írta , hogy írtál neki. Valószínűleg Harry szórakozott. - nevettem a végén.
-Na akkor vissza jössz. - fogta meg a kezem.
-Persze csak felhívom James-t, hogy ...hogy - a készüléket a fülemhez nyomtam és..
-Szia James.
-Kitalálom, Niall-el kibékültél. És és. - nevetett.
-Ja mi tudtuk. - ordítottak a többiek.
-Szorítok neked csajszi!! - hallottam Reni hangát.
-Sziasztok! - nyomtam ki.
-Na akkor?? - és már szó nélkül fogta a cuccaim és pakolt.
-Hé.. nem mondtam semmit!! - állítottam le.
-Szóv-val. most a-k-kor... - szemei egy szer csak be nedvesedtek, már egy könny csepp le gördülőben volt. Odaléptem hozz, lassan letöröltem a könny cseppet és lágyan meg csókoltam.
-De hogy nem.  - váltam el tőle egy kis idő után.
-Te ne ijesztgess !! - ölelt át szorosan.
Lassan össze pakoltunk...
-Várjunk csak te, hogy kerülsz ide?, - tettem fel a roppant érdekes kérdést.
-Hát repülővel leszálltam mikor egy idegen vagyis James oda jött és ide hozott. 
-Húúú.. egyszerre akarom megfojtani és megölelni. ...KINYÍROM!!!!!!!! - mondtam dühösen.
-Indulhatunk. -jelentettem ki mikor már csak az itteni cuccaim voltak a bőröndön kívül.
Vámpír formát öltöttem, ő pedig felszállt a hátamra. Kitártam méretes szárnyim és Go!!

Sziasztok!! Remélem tetszik az új rész. Tudom hétköznap nem szoktam részeket szülni, de ez már nagyon ki akart jönni. Na mi legyen a gyerek neve??? Ki akar a férjem lenni?? Ja bocs az már van : - Szia Niall!! Bocsi a kretén megjegyzésekért, de ha hív az 5 perc akkor hív az 5 perc.
By: Sára!! :) Utóirat: Sanyi a gyerek.


2014. február 22., szombat

41.fejezet Ez tök logikus!!

A telefonom megunta a hosszas alvást, ennek kifejező eszköze az lett, hogy elkezdett csörögni. Megnéztem a kijelzőjét, Niall száma villogott rajta. Nem nyomtam ki csak hagytam hagy csörögjön. Hosszú BEST SONG EVER halgatás után egy hosszú síp szó.
-Na ezt most miért! - vontam kérdőre a telefonom.
-Szia Alice. Csak azt szerettem volna mondani, hogy beszéljük meg. Remélem jól vagy és nem csináltál semmi őrülséget és csak azért nem veszed fel a telefont mert nem éredekellek. És légyszi legalább. azt írd meg, hogy jól vagy-e. Csak, hogy tudd nagyon hiányzol. - a hang üzenetben tisztán lehetett hallani szomorú hangját. Hála istenek, hogy én nekem nincsenek ilyen gonjaim. Nem bántam meg amit tettem..hohohó, várjunkcsak ö ,, csalt meg,,. Nem én őt, ő engem. Igaz legbepül én is sírok, de ez.. az nem segít senkim még magamon sem. Na... Búslakodás hejett elmegyek a farkasok hoz. A szárnyaimat kitárva mentem az Angol erdőbe. Pont arra a helyre ahol még anno rámtámadtak.
-Szöszi!!!!!!!!! - na ezt tuti meghallották.
- Itt vagyunk te vaksi!! - ordított a szöszi.
-Ti mióta vagytok itt?- kérdeztem csodálkozva.
-Amióta itt vagyunk. - jött az értelmes válasz a világostól.
-Ahhoz képest, hogy világos a bundád full sötét vagy. - jegyeztem meg.
-Én vagyok a sötét!? - kérdésében magára utalt.
-Nem baszd meg, az a fa!!- mutattam a fa irányába.
- Ő a sötét. Ő olyan, mint egy fekete lyuk! - muatott a fekete bundás farkasra.
-Én?? - kérdezte magára mutatva.
-Igen te!! - mondta a szöszi.
-Jól van na. SZŐKE NŐ. - mondta a végét ki hangsúlyozva.
-Hagyjátok abba!! - ordítottam fel.
-Komolyan rosszabak vagytok mint...mint....húwá!! Na.. - utolsó szavaimban a szenvedés puszta jelenlétét ábrázoltam.
-Te hülye vagy?! - kérdése egyenest a lelkembe hatolt.
-Ó..,hogy simogatna meg a nyári villám!! - e kedves kívánság a szívem poklából lángolt fel.
-Szóval igen. - válaszolt saját kérdésére .
-Mi jó történt veled?? - végre egy normálisnak tekinthető mondat .
-Szakítottam Niall-el. Ami nem jó, de akkor is ez történt, meg megismerkedtem James-el. Meg a barátaival. - ültem lé a fűbe.
-És miért?? - kérdezte döbbenten.
-Mert a telefonjába megtaláltam , megláttam, hogy azzal floridai ribancnak olyat írogat még a randink napján is: Szia cica!! Nagyon jó volt a veled eltöltött idő!! Hú és akkor még meg kérdezi, hogy mi a baj. Komolyan, hogy lehet ilyen, egy faszkalap geci, rohadna meg ott ahol van. - dühvel teli szavaim hallatán ők csak néztek.
-Szóval gyűlölöd. - a szöszi kérdően nézett rám.
-Nem, nem gyűlölöm. Csak rohadtul, hogy azt hittem, hogy félre ismertem floridában, de úgylátszik nem. Na jó lehet, hogy tényleg félre ismertem. És most is meg kellet volna halgatnom. Vagy nem tudom. Mert miközben randiztunk egyszer sem volt a kezében a telefon. Asszem. - lassan elgondolkoztam.
-Na ès mi lesz?? -kérdezett a sötét.
-Nem tudom, de szerintem beszélek vele vagyis nem. De beszélek vagy nem. Várnom kéne még ezzel, de mi van ha.... Holnapig várok még ezzel asszem. - nem tudom eldönteni mit akarok haragszok rá, de hiányzik.
-Mi a baj?? - kérdezte a szöszi.
-Semmi. Csak haragszok rá, de... - folytattam volna, de a világosnak halaszthatatlan mondanivalója volt.
-Nézd ott egy Kevin! - mutatott az ég felé.
-Na igen hol is tartottunk?? - kérdezte a szöszike.
-Áá.. Nem érdekes. - legyintettem egyet.


*******Niall szemszöge*******

Mi az, hogy nem érdekes dehogynem az. Most komolyan, de mi?? Szeretsz? Utálsz?? Mi?!?


*******Louis szemszöge*******

Mivan?? Alicet mért nem érdekli Kevin?? Na ezèrt még kap.

*******Harry szemszöge*******

Unatkozok. Ennyi, nincs több hozzá fűzni valóm.

*******Liam szemszöge*******

Komolyan mondom...Nem bírom már ezt!!!!! Alice szereti Niall-t, Niall szereti Alice-t, de nincsenek együtt. Ez tök logikus!!..........Csak értelmet kéne benne keresni.

*******Zayn szemszöge*******

Komolyan ennek az egészek nincs semmi értelme. Mért vagyok olyan mint egy feketelyuk??!!

********Alice szemszöge*******

-Na, de mond már el!! - nyaggatott a szöszi.
-Mondom,.hogy nem érdekes. - ráztam le magamról szavait.


*******Liam szemszöge*******

Várjunkcsak, most esett le Niall-el akar beszélni, de Niall itt van ès vele beszél, csak vèrfarkasként. Huhú... Ez aztán a dráma sorozat.

*******Alice szemszöge*******

-Min gondolkoztok?? - tettem fel a kérdést.
-Semmin!! - hallatszott az egybefolyt válasz.
- Valami azt súgja, hogy még mindig nem vagytok normálisak. - hogy bírtam erre rá jönni.
-Hé szöszi!! Még mindig félsz a fáktól? - kérdeztem nevetve.
-ÁÁ.. Ott egy fa!..és engem bámul. - sikítozott.
-Az a éppen háttal van neked, ha nem zavar. - hogy lehet ekkora vaksi, hogy nem látja, hogy az a fa háttal van neki.

-És ti, hogyan a picsába tudjátok megmondani arról a fáról, hogy háttal van ??!! - kérdezte feszülten a sötét, miközben a fa felé mutatott.




-Nézd éppen mosolyog!! - ordított a világos.

*******Liam szemszöge*******

Logikától túltengő testvéreim, valahogy , valamilyen okból.....Értelmesnek látják azt a kibaszott fát!!!!!!
Hú geci.. mi a fasz van azzal a buzi fával??? Nincs szeme, nincs szája. Akkor hogy a kurva....mosolyog vagy néz??? He-he-he!!! De most tényleg nem kötözködni akarok. De az csak egy fa!!!!!!!!!!!!! Az csak egy buzi, értelmetlen fa!!!!............Nem mintha bennük több lenne.


*******Alice szemszöge*******

-Csáááá!!! - ordítottam bele a mélyen elgondolkozó sötét bundájú vérfarkas fülébe.
-Te elme beteg állat!!! - ijedt meg.
-Az nem én , hanem a szöszi! - mutattam a szöszi felé aki lefagyott.




Csak nézett rám mereven.
-Te neked mi az elme roggyant bajod van?? - löktem el, de ő még mindig ugyan úgy bámult rám. Tudtam hogy egyszer eljön ez a pillanat csak azt hittem, hogy az a hűtőm bosszúja lesz.
Hmmmm...én is ilyen mereven bámulok amikor nincs kaja a hűtőbe. Egy hűtő lettem??
-Fenn akadt a szemed??? - kérdésem teli volt.....kérdéssel.
-Lefárasztasz. - feküdt le.




-Tesó, te kész fárasztó vagy. - próbált laza hangnemben beszélni.
Egy pillanat alatt fel állt és elszaladt. A többiekkel utána szaladtunk. Nincs hozzá fűzni valóm....
-Kecske lettem... - e kijelentése az életkedvemet is elvette, de még a halál gondolatát is meg untam.




-Inkább.. agyilag zokni. - szólalt meg a sötét.
-Jó büdös. - fűzte hozzá a göndör.
-Mi??? - kérdezte vissza.



-Jól hallottad. - mutattam felé.
-Pitizz!! - adtam az utasítás mi egy pillanat alatt bele fúrta magát az elmémbe.
-Na azt megnézem. - jelentette ki.
-Kapsz kaját. - adtam neki egy kis kedv csinálót.
-Igen is kapitány!! - remélem nem akad ki túlzottan mikor megtudja, hogy nincs nálam kaja.




-Jaj, de kis cuki vagy!! - kezdtem el simogatni a hasát, mert igen ... nem értem el a mancsát.
Egy pillanatra elfelejtettem, hogy állva egy picit magasabb nálam.
-Kérem a kajám!! - szált vissza a földre.
-Ő-Ő-Ő SZÓVAL.. TUDOD..IZÉ - dadogtam.
-Ugye nem az akarod mondani, hogy nincs kaja!! - nyomta a fejét szorosan az enyémhez.
-Tudod, hogy szeretlek. - kerestem a kibúvó pontot.
-Én viszont nem. Nem adtál kaját. Ezért még megfizetsz!! - 




-Na, de szöszi. - próbáltam közel menni hozzá , de errébb ment.
-Hó van az orromon!! - na ezt a havat honnan szedte??




-Szerintem az nem hó hanem geci!! -szólalt fel a göndör.
-Mindjárt tüsszentek. Nyugi....higgadj le . - próbált nem tüsszenteni.




-És nesze!! - a fejérő lerázta a havat ami természetesen rajtam landolt.
-Ezt még megbánod!! - és neki futottam, de elugrott én meg hasra estem.
-Kapj el!!! - 



Sziasztok!!
Remélem tetszett az új rész.
By.:Sára:)))

2014. február 15., szombat

40.fejezet Gördeszkázás: - ÁÁÁ OTT EGY OSZLOP!!

Vissza érve a fiúk már idegesen kérdezgették egymástól, hogy hol vannak a lányok??
-Itt - szólalt fel Reni.
-Ti meg hol a picsába voltatok! - pattant fel Fred idegesen.
-Csak sétáltunk. - nyugtattuk meg a teljes idegállapotban lévő fiút.
- na akkor mehetünk gördeszkázni?? - kérdezte Del.
-Igen, csak elugrok a gördeszkámért. -szólaltam meg.
-Ok, de siess!! - figyelmeztetett Brad.
Gyorsan haza szaladtam, felkaptam a gördeszkám és futottam vissza, mivel az erdőben nem igazán lehetett gördeszkával haladni. És igen ki próbáltam és nem ment.
-Csá!! - ordítottam mikor oda értem. 
-Szia, na menjünk! - intett James.
-Oké. - karoltam bele Reni-be és úgy mentünk.
A parkba érkezve ez a kép fogadott.



-Hé Brad!! Gyüsz tesó, gyüsz!! - ordított James Bard-nek.
-Még csak 20 percet voltam velük, de már értelek. - tettem a kezem Reni vállára.
-Ugye. - ölelt át.
-Csak egy a baj, mi sem vagyunk jobbak. - köhögtem ki.
-Jaj, bocs. - vette észre, hogy majd meg fojt.
-Gyerünk. - kaptam fel a gördeszkám.




*******Niall szemszöge******

-Ébredj te kis mormota. - ébresztgetett Louis, de semmi kedves sincs fel kelni. Miért? Nincs értelme Alice nélkül. Annyira hiányzik, nincs kit ölelgessek. 
-Tesó!! - jött be Harry is.
-Hagyjatok. - burkolóztam bele a takaróba.
-Na de te kis hülye. Remélem tudod, hogy vérfarkasként simán vele lehetsz. - rázott meg Liam.
Tényleg, hogy én milyen hülye vagyok simán lehetek Alice-val, csak vérfarkasként.
Lassan kiszálltam az ágyból, körbe néztem aztán vissza dőltem.
-Mi a baj?? - kérdezte Liam.
-Az, hogy nem Olyan helyes mint én. - szólalt meg a tükörbuzi.


*******Liam szemszöge********

Annyira sajnálom Alice-t és nagyon, de nagyon haragszok Niall-re, de ez akkor sem megoldás, hogy itt fekszik már egy napja.
-Niall mért nem keresed meg Alice-t és mért nem beszéled meg vele??!! - húztam le róla a takarót.
-Köszi tesó, de nem akar látni. - húzta a fejére a párnát.
-Akkor keres magadnak egy másikat. - állt elő az ötlettel Harry.
-Ja úgyis azt mondtad ezerszer jobb csajokat találsz nála. - rántottam meg a vállát Louis.
-Amúgy meg igaza van ő egy vámpír én meg egy.. - mondta volna tovább ha Zayn bele nem vág a szavába.
-Egy vérfarkas. - tette hozzá Zayn.
-Annyira, de annyira hiányzik. -nyavalygott.  Most komolyan ha ennyire szereti Alice-t akkor miért kavart azzal a csajjal???


*******Alice szemszöge*******

-Hé, Alice!! Hiányzik még Niall?? - kérdezte Del.
-Nem, eddig nem is gondoltam rá. - fura volt egy darabig ez a mondat.
-Na, de te csak törődj  azzal, hogy ne ess el!! - utasítottam Del-t aki erre egyből el esik.
-Dik csaje!! Most komolyan. - mutattam Del felé.
-Te meg vigyáz az oszloppal. - és jé neki mentem egy oszlopnak.
-Köszi tesó!! Észre vettem. - mondtam a földön feküdve.
-Hol van Fred? - kérdeztem mire egy nagy fekete köd tűnt fel előttem.
-Buhh..- és a ködből egy Fred lett.
-Egyszer arcon foglak csapni egy serpenyővel.. - mutattam az arca felé miközben fel álltam.
-Én meg puhatestűvé teszlek egy....bottal. - és a földről fel vett egy botot amit én kivettem a kezéből és ketté törtem erre ő ,,sírva,, tovább ment.
-Alice, ennyire azért ne legyél kegyetlen!! - szólt rám James. Mivel ez a idióta fogyi srác rám figyel és nem arra a oszlopra ezért ő is úgy járt mint én.
-Ezek az oszlopok mindenütt ott vannak!! - ordított fel haragjában.
-Én is ezt mondom. Támadnak az oszlopok!! - ordított Del mikor neki futott egy oszlopnak, de kicsit sem direkt é s tényleg nagyon halkan ordított.
-Kicsit halkabban ordíts!! - szóltam rá.
-Én nem ordítok hangosan, csak nektek jó a halásotok. - emelte fel a mutató ujját aztán felém mutatott. Ez még mekkora egy idióta.
Fred a placcon hülyült miközben mi az oszlopokkal veszekedtünk.




-Tesó, ugrass át rajtam!! - és James le feküdt.




-Még élek!! - ordított örömébe aztán elkezdett szaladni és................ neki ment egy oszlopnak.
-Baszd meg!! - ordított az oszlop felé.
-Ne bassza, mert akkor szaporodni fog!! - állt elő a ténnyel Fred.
-Na mulassunk!! - ordított Del és zenéz kapcsolt a telefonján.
-James mutass egy trükköt!! - nyávogott Fred.





-Hé engem nézzetek!! - ordítottam a fiúknak.




-Fotózás!!! - Reni előkapta a telefonját és mindenkiről csinált képet.







Brad nem igazán akarta a dolgot így ő hátat fordított.
Még pár percet voltunk a pályán aztán az utcán mentünk.




-Szasztok!! - ordítottunk egyszerre James-al.
-Hát te?? - kérdeztem tőle.
-Én haza kísérlek. - válaszolt.
-Na hogy érezted magad?? - kérdezte út közben.
-Szuper volt. - egész úton nevettünk a történteken és néha neki ment egy fának.

Köszönöm a hozzászólásaitok és ígérem sietek a kövivel. 
By.:Sára:)) <3

2014. február 7., péntek

39.fejezet Szakítás, vagy úgymond új élet.?!

Kiérve a  fürdőszobából rátettem Niall fejére a hideg vizes kendőt, aztán leültem mellé. Nem sok idő telt el és Niall telefonja megrezzent. Mivel már nem egyszer vettem a kezembe a telefonját ezért csak simán kinyitottam, hisz biztos, hogy nem olyan dolog amiért aggódnom kéne. A telefont megnyitva egy üzenet mellette egy képel, pontosan attól a csajtól akivel még Floridában volt. Egyre idegesebben görgettem a felfelé. - Komolyan ez nem lehet!! Még tegnap is beszélgettek és Niall sem csak pusztán köszönt, komolyan hogy lehet olyan rohadék, hogy még tegnap este is azzal a ribanccal dumált. Basszus, komolyan hogy lehettem ilyen hiszékeny. Na most fogok haza menni!! Az tuti. Hogy lehetett olyan köcsög, hogy még a randink közbe is vele beszélt mint pl.: itt is van hogy: Szia cica. Remélem látlak még. nagyon jók volt a veled eltöltött idő. De egy faszfej!! - Lassan fel keltem az ágyról, a telefont megnyitva hagytam Niall mellett. A cuccaimat el pakoltam a bőröndbe és elindultam Liam szobája felé a bőröndök nélkül.
-Szia Liam! - nyitottam az az ajtót szipogva.
-Mi baj?? Mi történt? - jött oda aggódva.
-Niall.
-Mi van vele? - ugrott az ajtóhoz.
-Egy rohadt faszfej!! - ültem le az ágyára.
-Mit csinált?? - ült le mellém.
-Szerinted. Még a randinkon is azzal a floridai ribanccal beszélgetett, hogy szia cica meg , hogy jó volt a veled töltött idő és hiányzol. - nyávogtam el a Niall által kreált szöveget.
-Biztos, hogy nem csak félre értés?? - ölelt át nyugtatóan.
-A faszt! - álltam fel.
-De ugye nem fogysz elmenni?? - fogta meg a csuklóm.
-Nem tudom, de ha itt is maradok az tuti nem az miatt a buzi miatt lesz!! - töröltem le a vérkönnyeim.
-A lényeg az, hogy pár napra el megyek Írországba. - mondtam magabiztosan.
-És Niall-nek meg a fiúknak mit mondjak?? - egyezett bele a döntésembe.
-Azt , hogy nem tudom , de ha 1 hét után nem jövök haza akkor mond nekik, hogy meg haltam vagy valami. - rántottam meg a vállam.
-És Niall?? - kérdezett rá.
-Majd csak azután megyek el, hogy vele beszéltem. - ültem vissza.
-És mért nem maradsz itt? - kérdezte értetlenül.
-Mert akkor én ujjra élem a kis életem, ahogy eddig. Meg most úgy őszintén, vele legyek egy házba állandó jelleggel. - értetlenkedtem.
-Ez igaz. De remélem találkozunk még. - ölelt át szomorúan.
-Vámpír vagyok, mindenre emlékszek. - öleltem vissza.
-Majd mesélek rólad és tuti Alice-nak nevezem el  ha lányom lesz. - nevetett.
-Én nem nevezhetem el a gyerekem szóval, csak mesélni tudok rólad és bele írlak a vámpír naplómba. - nevettem.
-Az meg mi?? - húzódott el tőlem.
-Hát egy olyan könyv amit a vámpírok vérrel írnak és az emlékképeiket teszik bele meg meg írják minden tanulságos dolgot meg a mire öröké fognak emlékezni. - habogtam értelmetlenül.
-Jó. - nevetett a nyelvbotlásaimon.
-Mennyünk le a többiekhez!! - állt fel.
-Oké!!! - pattantam fel.
-Nyertem!! - ordítottam a lépcsőn leérve.
-Persze, persze, de te vámpír vagy. - tette csípőre a kezét.
-Fiúk!! - szólította őket a napaliba érve.
-Igen. - néztek ránk egyszerre.
-Alice elmegy. - jelentette ki nyugodt lelkiismerettel.  
-Miért?? - jött a hátunk mögül egy ismerősen csengő hang.
-Ezt pont te kérdezed. - ordítottam le egyből.
-Mi-mi-miért?? - kérdezte újra.
-Talán azért, hogy te boldogan élhess a kis ribancoddal!! - észre vétlenül szaladtam fel a telefonért és vissza.
-Ó.. nézd csak!! - mutattam felé a telefon amiben a levelezgetése volt látható.
-És te mért piszkálod a telefonom! - próbált kibúvópontot találni.
-He.. még neked áll feljebb!? Tudod mit Horan ennek vége. - nyomtam a kezébe a készüléket.
-Ugye ezt most nem mondod komolyan??- fogta meg a kezem.
-Eresz el!! - rántottam ki a kezem.
-Alice! - nézett rám könnybe lábadt szemmel.
-Hagyjál már a kis színjátszásoddal!! - mondtam meghökkenve.
-Számomra meg szűntél létezni és remélem ezt felfogtad.  - a szemeim teljesen bekékültek az idegtől.










Fogaim is ki buggyantak az arcomon a bőr szürkés árnyalatot öltött.
-Na én mentem. - tértem vissza a normál kerékvágásba.
-Mégis hova akarsz menni ilyenkor?? - húzott vissza Niall mikor az emeltre mentem volna.
-Bárhova csak el mellőled. - rántottam ki a kezem övéi közül.
Lábam gyorsan szelte a lépcsőfokokat. Felérve a szobánk most már a szobája felé vettem az irányt. Meg fogtam a cuccaim és él lerohantam velük. Niall még mindig magába volt esve, nem tudom mért neki fáj hisz ő tette ő miatta van az egész ő volt köcsög.
-Hát jó amúgy is ezerszer jobb csajok várnak még rám. - na szóval .. igen már kezdtem sajnálni.
-Én meg halhatatlan vagyok, na ehhez mit szólsz ja meg Floridában élek ahol nálad sokkal de sokkal jobb srácok vannak. - vágtam vissza.
-Ó akkor csak menny a te kis páváidhoz. - ment fel az emeletre.
-Hidd el ha Alex itt lenne ő most nem tudom mit csinálna , de hogy nem jót az is biztos. - morogtam a saját orrom alá.
-Sziasztok! - köszöntem nekik. Ők csak megszeppenve figyelték ahogy elmentem.


************************************

A reggeli napfény csak úgy áradt be a barlang nyílásán. Lassan kinyitottam a szemem, mert azok a rothadék madarak nem tudták befogni a magvas kurva csőrüket. - Na szóval, ha nem fogják be most azonnal ezt a dalolást, komolya mintha egy olyan szép nap lenne ez. Igaz hogy a nap szépen süt és a égen szivárvány van, de ettől szar ez a nap. - Mivel a csőrüket égette a paprikás krumpli ezért muszáj voltam fel kelni. 
-Most öltözhetek fel??- kérdeztem magamtól amire  a válasz igen volt. Felvettem egy laza ruhát.












Mikor mind ezt sikerült felvennem elindultam az ottani erdőbe sétálni. A 20 méteres fák mellett kicsit alacsonynak éreztem magam. Csak a gyökerük volt akkora mint én. Bármennyire is egyedül voltam úgy éreztem mintha valaki figyelne. 
-Szia, Alice!! - szólt jobbról egy hang. Azonnal jobbra nézem, az egyik farönkön sötétbarna hajú srác ült.




-Honnan ismersz?? - kérdeztem félve.
-Az hosszú, a lényeg, hogy én sem csak 20 éves vagyok. - szált le az ágról.
-Szóval apa?? - kérdeztem hátha apám felől ismer.
-Ja. - válaszolt röviden és lazán.
-Mégis hány éves vagy?? - kérdeztem rá.
-Hát 200, de az nem olyan vészes. - grimaszolt.
-Azt már nem kérdem, hogy apámmal mégis hogyan találkoztál. - rántottam meg a vállam.
-Hát igen valószínűleg tényleg rövidebb lenne a dolog. - kissé értelmetlenül fogalmazott, de aztán össze raktam a darabkákat.
-És minek köszönhetem a találkozásunkat?? - mosolygott aranyosan.
-Te vámpír vagy?? - kérdeztem a választott témától függetlenül. 
-Nem. - ezeket a válaszokat nem bírja felfogni az agyam, olyan információval dúsak. 
-Akkor?? - utaltam arra, hogy egy icipicit rövidebbre foghatná a szavait. 
-Vérfarkas. - tette a kezeit a zsebébe.
-Az, de tuti, van egy vérfarkas akit tudom, hogy hogy néz ki emberként. - mondtam győzelemmel teli hangon.
-Tátom, te sem vagy egy normális alkat. - mászott fel az egyik fára.




-És mi a neved?? - kérdeztem tőle.
-James . - indított el egy újabb laza beszélgetést.
-Komolyan ezeket a infótól túltengő mondataidat nem bírja az agyam fel dolgozni.
-Az a te bajod. - rántotta meg a vállát.
-És hova mész?? - kérdezte mikor leszállt a fáról.
-Árnyak faluja. - válaszoltam röviden. Amúgy ez a falu dél Írország részén, ott ahol a hegyek között egy kis alföld is található.
-Ugye tudod, hogy teli van vérfarkassal és olyan emberekkel akik tudnak a létezésünkről.  - apám egy mondat.
-Most már igen. - mutattam felé az ujjam. 
-Na gyere bemutatlak a haverjaimnak!! - fogta meg a kezem és a falu irányába futottunk.
-Sziasztok!! - köszöntünk egyszerre mikor meg pillantottuk a barátait. 
-Alice?? - kérdezték egyszerre.
-Igen. - válaszoltam megszeppenve.
-Szia, én Reni vagyok! - pattant fel egy szőke hajú lány.


-Bocs, most nem találtam más ruhát mert..- nézett az egyik fiúra.
-Én Fred vagyok!! - pattant fel az a srác akire Reni nézett.
-Én Del vagyok! - állt fel egy másik srác.
-Én meg Brad. - intett a kezével az egyik.
-Hidd el amilyen nyugisnak tűnnek most olyan ..hogy is mondjam.. ja meg van, idióták! - mondta mellettem állva Reni.
-Na és mi szél hozott?? - kérdezte mosolyogva.
Elmondtam nekik az egész történetet ,mindent ami fontos. 
-Az a Niall egy bunkó faszkalap geci. - szitkozódott Del.
-Mit ha te más lennél?? - csodálkozott Del mondatán Reni.
-De akkor sem ennyire!! - akadt ki Del.
-Pedig a csávó innen való, ja Horan bácsi mikor elvált akkor költözött el a család, de ez már vagy a háború előtt történt.  - itt Brad a vámpír -ír háborúra gondolt. 




-Ja minket itt csak balhés négyesnek hívnak. - jelentette ki Fred.
-Hé délután menjünk már el gördeszkázni!! - pattant fel Fred.
-Alice, ugye te is jössz??!! - vontat bele a beszélgetésbe.
-Ki nem hagynám!! - pattantam én is fel.
-Ja amúgy ti?? - kérdeztem.
-ÉN, jó útra tért átkozott vámpír. - emelte fel a kezét Brad.
-Én egy kobold. - állt fel Del.
-Na és te Fred??- kérdeztem az említett sráctól.
-Ja, én egy démon. - mondta mire a szeme teljesen fekete lett.
-Szóval rokon lélek. - mondtam a vámpír poént amin mindenki nevetett.
-Ja rokon. - hagyta abba a nevetést.
-Én most körbe vezetlek. - húzott fel Reni.
Reni-vel az egész falut körbe sétáltuk . Mindent meg mutatott és az egészet végig nevettük, szinte mindenkit ki figuráztunk.

Sziasztok!! :) Remélem tetszett az új rész. Várom a hozzászólásaitokat és köszönöm az eddigieket is. 
By.:Sára :) <3 <3