Az életem, mintha egy pillanat alatt porrá lett volna. Nem értettem, hogy mi jó származik abból ha őket megöleti. Le sétáltam a lépcsőn. Próbáltam rá venni magam, hogy minél több dologra legyek figyelmes. Lassan próbáltam mindent ki következtetni, hogy mi történt. A vértócsák össze folytak. Vagy öt vámpír szagát éreztem a házban. Lassan minden kezdett össze állni, mintha a szemem előtt történtek volna a dolgok. Kis képek kezdtek meg jelenni, ahogy az egyik Louis-al üvölt vagy, de nagyon tovább nem jutottam. Olyan volt mintha valami direkt próbálná eltakarni előlem a többi dolgot. Valami vagy valaki nem akarja, hogy meg tudjam az igazságot.
-Ők már nem jönnek vissza. - fordított maga felé egy kéz.
-Mit csináltak velük?? - löktem el magamtól.t.
-Lábuknál fogva felkötözték őket egy fára és ki csorgatták belőlük az utolsó csepp vért is. - de ekkorra már túl jól éreztem azt amit nem éreztem. Nem éreztem, hogy egy darabka szét törik bennem, nem éreztem a halálát.
-Akkor mért nem érzem a halálát?? - hátráltam.
-Jó lenne már be vallanod, hogy már nem kötődsz hozzá. - nevetgélt.
-Szerintem inkább te nem érzed amit tanácsos lenne. - egy mély és morgó hang szólalt fel Jack háta mögül.
Ő vajon mit keres itt, miért, hogyan??
-Komolyan tesó szerinted mennyi vámpír van itt a ház körül?? - mondta önelégült hangon.
-Most már egy sem. - ugrott rá az a személy aki anno velem tette ezt.
-Nem vagy olyan erős mint képzeled. - lökte le magáról, a szöszi kissé összerezzent mikor az erős lökéstől a falnak repült. Nem tudtam mit tegyek. Életemben először képtelen voltam meg mozdulni és cselekedni.
Csak megfagyva figyeltem ahogy egy vámpír meg támadja azok személyek egyikét az életemben akiért még az öröké valóságot is ott hagynám. Egyszerre meg olvadt a jég és a lábam szabaddá vált. Valahogy az ösztönök életre keltek bennem. Éreztem, hogy minden egyes porcikám elszabadul a földtől, hogy már nem ragaszkodok, és még a puszta gondolatok emlékét is homály fedte. Az állkapcsom meg feszült és tűhegyes agyarak szabadultak ki belőle. Nem éreztem a következő tettek súlyát. -Csak neki löktem Jack-et a falnak. Ő erőtlenül nyögött egyet. Rá vicsorogtam, ő pedig viszont. Ahogy lassan fel szabadult az erőm, Jack annál jobban a falba préselődött. A karmaim már a húsában voltak.
-Jegyezd meg, ha olyannal kezdesz ki akiért még a halhatatlanságot is fel adnám, akkor ott csak te jársz rosszul!! - hajítottam el a szoba túlsó végében.
-Mért nem ölöd meg, hisz vérzik?? - kérdezte kétségbe esve.
-Valami még az éhségnél is erősebb és az a valami nem engedi. - emeltem fel a pólójánál fogva.
Vámpír énem a felszínre került, testem elveszítette halandóságát, így izmaim teljesen kivehetővé váltak, bőröm teljesen megfeszült és merevvé vált. Kemény és rideg voltam. Teljesen elveszítettem az önuralmamat. Még sosem voltam ennyire magam alatt. Elveszítettem az időt és a most-ban ragadtam. -Jack fejét egy másodperc töredékében le téptem a helyéről.
A nyakából friss vér buggyant elő. - Valószínűleg annak a fényében, hogy még friss vámpír. - Élvezettel kortyoltam bele abba pár cseppbe.
A halott testet lassan a földre löktem. A vérfarkas irányába fordultam. Tekintettében rémület ragyogott, kétségbe esetten hátrált. Ahogy ezt tette én a tükörbe néztem: szám körül vértenger, szemem színtiszta vörös, még a vérnél is vörösebben ragyogott néhol még az előbbi kék foltjaival. Körmöm hegyes és hosszú már-már karom. Bőröm már kezdte vissza nyerni emberi színét, a szürke után. Izmaim kezdtek vissza húzódni. - Ahogy végig néztem magamon, engem is el fogott a rémület. Tekintetemet újra a szöszire emeltem, úgy látszott eléggé le sokkolta az előző tettem.
De mit tegyek, ha valójában minden egyes porcikám ezt kívánja egyfolytában, még mikor a fiúkkal vagyok vagy ha az utcán sétálok. Erre teremtettek: gyilkolásra.
-Semmi baj. - próbáltam közelebb lépni hozzá, de ő hátrált.
-Te..te... - suttogta.
-Veletek nem tenném. - töröltem meg a számat.
-Néhány nappal ez előtt még róla is ezt gondoltad. - hangja remegett.
-Igen. - hangomban halható volt a szenvedés. Nem akartam, hogy...ez legyen. Semmi áron nem bántanám őket. Inkább a halál, mint, hogy még csak meg karcoljam őket. A életemet is oda adtam volna nekik.
Lassan a vérző sebére tekintett és egy pillanat alatt eltűnt. - Lassan a földre ereszkedtem és az ég felé emeltem a fejem. Szememből vörös vér könny szivárgott. Minden zokogás nélkül, csak folyt, folyt le a padlóra.
Percek múlva sz egész ház fénytengerré vált ahogy a könnyem életet varázsol mindenhova. A vértócsákban a gazdáik képe jelent meg és a fájdalmas ordításaik hallatszott a levegőben.
A szomorúságot hamar át váltotta a régi önző vámpír. Visszakapva a rég tudatomat és úgy látva, hogy ennyi idő és tapasztalat után semmit sem változtam.
Fel álltam agyaraimat szabadon hagytam, vörös szememet büszkén mutatva léptem ki az utcára.
De az érzéseim így is erősebnek bizonyultak. Még éreztem a vérfarkas szagot a levegőben így utána eredtem. Az erdőbe érve vámpírok holteste hevert szinte mindenhol, vagyis négy, de azok jó távol egymástól. Meg könnyebbülten fel sóhajtottam.
-Fiúk!! - ordítottam.
-Mit akarsz?? - ugrott elém a szöszi idegesen.
-Hol vannak a fiúk?? - kérdeztem.
-Előbb mond el mit akarsz velük!?
-Hö..látni őket.
-Hogy ki szívd a vérüket?
Olyan gyorsan fogott el a méreg, hogy még gondolkozni sem volt időm. Neki löktem a fának.
-Még a halhatatlanságomat is fel adnám értük. - sziszegtem.
-Az...arcod.. - suttogtam rémülten. Lassan a farkas forma semmivé lett és.....