55.fejezet Horrorra akadva Vagy mint séta egy elátkozott faluban.

-Niall ébredj! - ébresztgettem.
-Alice, ott voltál velem? - kérdezte az ágyból kipattanva.
-Igen. Ott voltam. - öleltem át. 
-Aztán a parton mi lett? 
- Meg akartam fojtani Harry-t - mutattam felé - ,de a végén itt találtam magam. 
-Mi? - hitetlenkedett Harry.
-Jajj, Harold, téged ki nem akarna meg fojtani?- néztem rá ártatlanul.
-Ebben gondolom mind egyet értünk. - tette hozzá Louis.
-Na, de elég legyen ebből! Én megyek. - jelentettem ki.
-Ja tényleg menned kell. - sóhajtott Niall.
-Mit csináltok? - kérdezte Niall.
-Csak egy amerikai, elhagyatott falu. - váltottam vele egy gyors csókot.
-Oké, menny csak.
-Kicsit bele mászunk egy horror filmbe.
-Mehetünk? - kérdezték.
-A többiek.. - motyogtam.
-Hagyjátok..néha jó egy kicsit ki kapcsolódni a haverokkal. - veregetett hátba Liam.
-Na megyek. - rohantam a szekrényemhez és kiválasztottam egy laza szerelést.

-Sziasztok! - köszöntem el tőlük.


************************


-Na ez lenne az a híres falu! - ordított Del.
-Semmi ijesztő nincs benne. - jelentette ki Brad. 
-Menjünk be! - intett Fred az egyik emeletes ház felé.

-Én be nem megyek oda! - szólalt fel Del. -Ti halhatatlanok vagytok, én meg meg halok és nem forr össze.
-Majd fel támasztunk! - vágta hátba Brad.
-Kösz. - morogta.
-Na megyünk? - kérdeztem végül.
-Aha.. - sóhajtotta ,,lelkesen,, Del.
A ház belseje is olyan volt mint a külseje. Poros, romos. Elég rémisztő ha úgy nézzük. A padló recsegett alattunk. Senki nem szólt egy szót sem.  Mindenki csak figyelt. A házban minden ajtó tárva nyitva volt, kivéve egy. A felé közeledtünk éppen. Mikor nyúltam volna a kilincsért, mert hogy engem küldtek előre, abban a kulcs elkezdett magától forogni. Nagyot ugrottam. 
-Nyugi. - fogott le Fred.
-Én teljesen higgadt vagyok. - szorongattam egy kést a kezemben.

-Hát persze. - nevetett.
Lassan be löktük az ajtót ami mögött egy hintaszék volt. 

Mindannyiunk felsikoltott. A félelem minden porcikámat át járta. Ledermedtem. 
-Alice! - rántotta meg a karomat  Fred, aki ép ésszel vonszolt ki minket a házból. Az utcán mindannyian felnevettünk. 
-Basszus! - billentette hátra a fejét James.
-Na nézzük meg azt! - vezetett minket Brad.
Ez a ház már kevésbé volt olyan idegesítően hűvös.

Ide könnyen besétáltunk. A falon könnyen át lehetett hatolni. Főleg azon a nagy lyukon. Amihez Del hozzá ért az automatikusan dőlt össze, nem mintha amúgy nem.  
-Del drága, te leszel az új terminátor. - kuncogott Reni.
-Ne szekálj! Ebben a házban amúgy is minden össze akar dőlni. - hisztizett.
-Itt nincs semmi érdekes. - sóhajtottam.
-Óóó.. Tényleg? :

-Igen baszd meg!  - léptem rá arra a deszkára ami alatt volt.
-Nem akarunk mi innen ki menni? Szerintem láttunk valamit ami engem legalábbis nagyon nem bele húz. - mondta remegő hanggal Del.
-Ne nyafogj! - szidtuk le.
-Jól van , de ha egy sárga szemű kis csajszi letépi a fejeteket, mint egy Barbi babának akkor ne hozzám gyertek rimánkodva! - fenyegetőzött.
-Shhh!! - vágta fejbe James.
-Áu! - sziszegett.
Egy fekete alak suhant el előttünk, amit mi egy ,,Jézus,, - al meg is háláltunk.
-Szerintem ez minden csak nem Jézus. - jegyezte meg Be Nem Fogom A Pofámat Oszt Cső vagy mint Del.
-Niall..  - hívtam halkan mikor a gyertyák maguktól lángra kaptak.
-Na jó én mentem. - fordult vissza Brad. - Nem várom meg , hogy egy karó bénítson le.
-Nekem ez még új. - fordultam vissza.
-Mi meg nem akarunk össze futni egy dühös faj társunkkal. - fordult meg Reni és Fred.
-Én viszont kíváncsi vagyok a kórházra. - indult el Fred.
-Biztos? Ott vannak tűk is. - álltam egyik lábamról a másikra.
-Igen azért kórház. Na de gyere már! Tök buli.
-Jól van na!- nyavalyogtam. 
A kórház sem volt kellemesebb hely, mint a többi. Fred lelkesen benyitott egy kórterembe ahol egy kislány ült az ágyon. Olyan édesen és szépen, hogy meg tudtam volna zabálni. khm...Bocs, meg tudott volna zabálni!!

-Na csááá!! - fordultunk vissza Del-el.
-Mennétek valahová? :

-Ömm..Igen tudja meg kaptuk már az oltásunkat szóval....a viszont nem látásra!! - rohantunk volna el mellette de az egyik kezével vissza húzott kettőnket.
-Na ne siessetek úgy. Még nem ettetek cukorkát. 
-Bocsásson meg hölgyem, de az fogorvosom be tiltotta az édességet.
-Ja nem akarnám önt meg bántani, de muszáj. - és újra visszahúzott.
-Ti mit szenvedtek? - fordultak felén a többiek is. 
-Vagy úgy! - szaladtunk ki mindannyian.
-De nem tudtatok volna előbb szólni?!! - vont minket felelősségre James. 
-Bocs, de elfoglalt, hogy ne zabáljanak meg!!! - ordította Del.
-A kurva! - néztem a felé az intézmény felé ahol a gyerekek az udvarban éppen repülni tanultak. Láthatóan már elég jól megy nekik a lebegés része. Egy régi már nem olyan romos ház körül gyerekek lebegtek. Szellemek. De legalább ők nem akarnak a húsunkból táplálkozni. 
-Szép gyerekek........voltak. - tette még hozzá James.
-Nekem is kellenek ilyenek!! - nyávogtam.
-Hát persze....... - lépett egyet hátrébb James.
Mint ahogy bármelyik más őrült is tenné, fogtam magam és a lebegő gyerek tömegbe rohantam. Szinte egyszerre néztek rám és kezdtek el sikoltani jó szellem módjára. Átrohantam a tömegen egyenesen be a házba, csak hogy meg tudjam mi történt velük. A ház teljesen üres volt, semmi aggasztó. De volt mégis ott valami. Csak meg nem tudom az mondani, hogy mi. Ezüst késsel a kezembe sétáltam a folyosón. Isten sem tudja hogy mi, de valami vonzott. Furcsa egy érzés, tudod, hogy van ott valami, de még sincs ott. 
Az utolsó helyégbe benyitva nem találok mást csak egy táskát. Olyan erősen vonz magához, hogy még a gondolataimat is el takarja előlem. Lassan a kezembe veszem és kinyitom egy kis naplót, egy kést és egy ugyan olyan nyakláncot ami nekem is van.... - aminek hatására a nyakamhoz, nyúlok a láncért, hogy jobban össze hasonlítsam őket, a lán nincs ott. A táska alján egy levél lapul. Ki veszem és gyorsan el kezdem olvasni. A szívem majd ki ugrik a helyéről amikor  a végén egy olyan embernek az aláírását találom akiét nem kellene: Jack. Táskával a kezembe kifutok a házból, olyan gyorsan amilyen gyorsan csak lehetséges. A többiekre nem is ügyelve tárom szét szárnyaimat.
-Hova mész? - kérdezi Fred.
-Baj van. -mire ki mondom a két szót, már a fejük felett csapkodok a szárnyaimmal. 30 perc múlva már a kocsibejárón sétáltam be a házba, hogy azért nyugodtnak lássanak. 
-Hát te? - nézett fel Zayn a kanapéról.
A térdemre támaszkodom az egyik kezemmel a másikkal meg nemet intek.
-Oké. Az tök jó. - nevetett Louis.
-Alice. - lépet mellém döbbenten Niall. Ijedten fel kapom a fejem, de persze nem miatta.
-Na azért ennyi....mi történt? - komolyodik meg mikor meg pillantja az idegen táskát az oldalamon. 
-Jack a házban volt az éjjel, ki vette a nyakláncot a nyakamból. - egyenesedek ki.
-De hisz itt van. - bök arra a nyakláncra amit tőle kaptam.
-Nem az, ez. - mutatom, fel az a nyakláncot ami még apué volt.

-De meg van. - próbált nem olyan idegesnek tűnni mint én.
-Igen, de tudta, hogy ott leszek és oda rakta. - nyeltem egy nagyot, mikor a szinte a szemem előtt látom azt hogy csak félig tépem le a fejét és az vissza nő egy idő múlva. MÉG ÉL.
-Hagyjuk, őt. Egyszer csak észreveszi, hogy hiába csinál bármit, nem tudd ártani nekünk. - húz magához. 
-Niall, óvatosan menny majd, mert el csúszol a saját nyáladba. - kuncogtam a vállába.

54.fejezet Álomvilág.

Reggel arra ébredek fel, hogy valaki mellettem sír. Niall fele fordulok és látom , hogy nem igazán szépet álmodhat, ugyanis szemiből könny csorog. Nem hittem, hogy ennyire meg rémisztheti valami.
-Semmi baj. - öleltem át és csókoltam le a könnyeit.
Bárcsak valahogy bemászhatnék az álmába és jól seggbe rúghatnám az a kibaszott bohócot amelyik az én szerelmemet bántja. Az nem megoldás ha felébresztem, mert akkor esélye sem lesz, hogy le győzze, ez már én is meg tapasztaltam. 
Kipattantam mellőle és apám könyvét kerestem, amit azért adott, hogy boldoguljak ebben a világban ahol bár lehetséges (bár ezeknek is van határa). Gyorsan kerestem benne valamit az álmokról. Csak, hogy segíthetek e neki valamit? De nem találtam semmit. Vagy még is..lapozok vissza.  
Valami szutyiról beszél vagy ír amit még én sem tudok ki venni, de azért meg próbálom. Minden erőmet összeszedtem ( szó szerint), mert fogalmam sincs, hogy milyen nehéz lehet. Niall-re összpontosítottam ahogy a könyv mondta, aztán valami megfogalmazhatatlan dolgot csináltam, már amennyire egy nagy vénygömb amiben Niall egy bohóc elől rohan - annyira megfogalmazhatatlan lehet. Közelebb mentem hozzá és át dugtam rajta a kezem, aztán már csak azt vettem észre , hogy az égből egy esős utcába pottyanok. Niall álmába. 
-Na ezt űberelje valaki!! - ordítottam örömömben. De aztán el is hallgattam mikor a bohóc egyenesen rám meredt.
-Hú mikor voltál utoljára kozmetikusnál? - fintorogtam.
-Niall!! - ordítottam utána.
-Alice? 
-Igen. Én vagyok. 
-Akkor fuss mert... - és egy hatalmas fejsze vágódott bele a lábikómba. 
-Köszi!! - hálálkodtam abban a tudatban, hogy ezt az ő elméje szülte.
-Ennél jobbat nem tudsz? - gáncsoltam el a bohócot aki Niall felé indult volna.
-Finom a beton vagy kell rá még egy kis só? - nevetgéltem jót magamban. Mivel Niall az rettegett a bohóc morgott én meg a saját poénjaimon röhögtem.
-Gyere már!
-Miért? Olyan jól el szórakozok. - de aztán valami egyenesen a pofámba lihegett.
-Hijj.. tesó nem ismered a fogkefét? - legyeztem az orrom előtt.
-Niall ne parázzál már ez csak egy álom! És ne kérdez, hogy hogyan kerültem ide, de itt vagyok és én meg te vagyunk az egyetlen amit az elméd nem kreált hanem van és kész. Bár ez még nekem is új!! 
-Mi? - baszd meg és nem hallotta. Én még egyszer tuti nem mondom el!
-Áhh.. - ordítottam mikor rá eszméltem, hogy ez most számomra olyan, mint a valóság és egy rothadt, büdös bohóc gecivel kötözködtem. Még szerencse, hogy én is félek a bohócoktól.
-Basszus. - lihegtem Niall mellé érve. Hála az istennek itt is vámpír vagyok. 
-Niall.. - fogtam meg a kezét. - ne fuss, győzd le!! - és a földre zuhantam.
-Alice! - térdelt le mellém.
-Ne szarjál! Csak alszok. - veregettem vállon.
-Azt hittem... 
-Na menjél.. én is megyek csak egy kicsit még pihenek.
-Alice egy bohóc akar meg ölni!
-Anya ne most éppen alszok! - de fasza egy álomban vagyok és alszok.
-Gyere Alice! Kérlek!
-Jó megyek. - szaladtam vele együtt.
Aztán a világ szó szerint forgott körülöttem végül meg egy házban találtam magam.
-Most komolyan új álom! - szidtam. 
-Kereshetem meg újra Niall-t - morogtam magamban.
Fel mentem az emeletre ahol találtam egy szekrényt ahonnan szívdobogás hallatszott ki. Oda sétáltam és kinyitottam abban a reményben, hogy semmi sem akar megölni. De mikor meg láttam ami a szekrényben van, majd ott helyben meg haltam...olyan eszméletlenül aranyos volt, Niall kb.:12-13 évesen. 
-Szia. Hogy hívnak? - kérdeztem, hogy feltételezésem be igazolódjon.
-Niall. - szipogott.
-Mi elől bújtál oda? - kérdeztem kedvesen.
-Ő előle. - mutatott a hátam mögé. a lépcsőre ami a felettünk lévő 2. emeletre vitt. 

 -Félek.-  suttogta.
-Ne félj! Nem bánthat. Ha meg megpróbál akkor hidd el egy pislogsz és ez már nem él. - nyugtattam.
 A bohóc felénk hajította a kést amit én el is kaptam. Kellő gyorsasággal a háta mögé mentem és át döftem rajta. 
-Mondtam. - mondtam miközben a nyakát is kitörtem a biztonság kedvéjért.
Észre sem vettem és a kicsi Niall...nos Niall lett.
-Gyere el onnan! - rántott magához.
-Itt vagyok. - csókoltam meg.
-Te csak fuss!! -súgta a fülembe, de ahelyett, hogy engedelmeskedtem volna kikaptam a kezéből a fegyvert.
-Alice...kérlek. 
-Én jöttem azért, hogy meg védjelek.
-De miért?
-,Mer láttam, hogy sírsz miközben alszol és..most itt vagyok. Az meg hosszú, hogy hogyan kerültem ide. - mondtam miközben egy ezüst golyót lőttem a bohóc szívébe.
-Na... - gondoltam azt, hogy vége az álomnak, de nem. Van egy olyan érzésem, hogy ez még csak most kezdődik.
-Niall drága! Nem akarnál felébredni!! - ordítottam az utolsó szót.
-És mégis, hogy? -kérdezte.
-Nem tudom, de jó lenne ha igyekeznél! - nyírtam ki még 5 bohócot az utcára érve.
-Alice!! - kapott el Niall mikor egy éles fájdalmat érezve össze estem.
-Csak húzd ki. A seb összeforr. - köptem ki a vért.
Ahogy mondtam ő ki is húzta, de a fájdalom nem múlt el. A seb ott maradt, ugyan úgy. Niall végignézett a pengén ami szivárványosan csillogott. 
-Alice, el kell tűnnöd innen ! - mutatta a pengét.
-Nem hagylak itt. - mosolyogtam. - Amúgy ennél már rosszabb dolgok  is történtek velem. - álltam fel.
-Hé Niall, láttad a Mátrix-ot? - kérdeztem.
-Igen. Miért?
-Azért mert ez, vagyis az álmaid ugyan olyanok. Formázni tudod őket. Ez nem a valóság.
-Képzeld a bohócokat balett szerkóban.
Lassan behunyta a szemét és ahelyett, hogy balett ruciban lettek volna a bohócok egy naplementés tengerparton találtam magam.
-Ez is meg teszi... - kuncogtam.
-Vért nem akarsz gondolni nekem?? - kérdeztem kölyökkutya szemekkel nézve.
-De. - és a kéken csillogó vízből vér tenger lett. 

-Ennyi elég lesz! - ugrottam bele a vérbe. Niall egyszerre egy kaján vigyort villantott aztán csak annyit vettem észre, hogy bikiniben mártózok a vérben.
-Horan.. - morogtam.
-Mi van?! - nevetgélt magában.
-Ezt még vissza kapod! - mutogattam felé.
-Mindig is vágytam arra, hogy levetkőztess...., ha érted mire gondolok. - jött bele ő is a vérbe.
-Nem is te lennél. - locsoltam le.
-Ízlik? -csókolt meg véres szájjal.
-A kedvencem. - buktam le a vérbe.
Amikor fel jöttem alóla Niall a parton ült. Én tovább élveztem azt, hogy soha az életben nem fog olyan adódni, hogy egy tiszta vér tengerben ússzak. Sőt még egy kádnyi vérben sem .
Ez annyival jobb, hogy ha a számba megy az nem gusztustalan legalábbis nekem nem.
-Teli vagyok.. - ültem le mellé.
-Azt látom...előbb még itt volt a víz szint most meg ott van.
-Drágám ez vér nem víz.. 
-Akkor is.
-Holnap el megyek Írországba. - dőltem hátra a homokban.
-Oké..- kerekedett felém.
-De.. - figyelmeztetett. - akkor most az enyém vagy.
-Ezt hogy érted.
-Így.. - csókolt meg egyszer aztán még egyszer.
-Niall.. Majd a valóságban. - toltam el magamtól.
-Rendedben. - dőlt le mellém és a mellkasára hajtottam a fejem. 
-A valóságban soha nem fogok vérben fürödni. - sóhajtottam.
-Az valószínű.
-Jó a mozi!! - üvöltött valaki. Észre sem vettem, hogy az a fény gömb szerű valami ott villog az égen és benne Harry meg Zayn néznek le ránk.
-Ti meg?, - kérdeztem.
-Kik? - ezek szerint ő nem látja őket. Lassan a fény felé nyúltam, hogy meg fojtsam Harry-t, de a végén a padlón kötöttem ki a szobánkban 

53.fejezet Szép álmokat!

-Te..nem..ez hogy? - félelem és meg lepettség öntötte el az egész testemet. -Én azt hittem, hogy te..., de te meg támad....
-Alice hallgass meg! - fogta meg az alkarom.
-Te meg ... - nem bírtam ki mondani. Könnycseppek kezdtek el csorogni a szememből.
-Nyugi. Mindent el magyarázok. - próbált volna átölelni, hogy ne féljek, hogy egy kicsit közelebb kerüljön hozzám, de én nem engedtem. Eltaszítottam magamtól. Ő meglepetten nézett rám, tátott szájjal.
-Még az is jobb lett volna ennél ha meghaltál volna. - még én sem akartam el hinni szavaimat.
-Egész idő alatt hazudtatok és most még ...... - csak arra tudtam gondolni, hogy most még a szöszi sincs akivel meg tudnám beszélni... - és most villant be, minden Niall-el való problémát ő vele beszéltem meg, még azt is amikor bele voltam zúgva. Mennyit emészthette azt amit mondtam mikor azzal a csajjal volt. Vagyis még akkor is velem volt..Mi van?? 
-Léci inkább gondolj vissza mindenre. Csak nem akartam, hogy nem tudom..féltem.
-Mitől? 
-Hogy elutasítasz.. - hangja elcsuklott.
Annyira meg akartam őt ölelni, de haragudtam is rá...hisz úgy tett mindig mintha nem tudna semmiről. - kicsit fel kuncogtam, láthatóan nem értették mért.
-De előbb meg akartál ölni... - súgtam.
-Nem csak... hidd el én is meg ijedtem az előző látványtól.
-Nem rajongok a hazugságokért, de csak nevetnem kell azon, hogy mindig úgy tettetek, mint ha semmiről sem tudnátok. így vissza gondolva, te tudtad, hogy mit érzek és neked mondtam el azokat..és még is bunkóztál velem. Ennek semmi értelme. - nevettem, mert örültem, hogy ő is ugyan olyan halhatatlan , mint én. Örültem...és éreztem, hogy már senki nem ronthat semmit el azzal, hogy le halandózza.
-Nem haragszol? - ölelt szorosan magához.
-De borzasztóan, csak tudod annál sokkal jobban szeretlek. - öleltem vissza.
Arcát a kezembe fogtam és úgy néztem mélyen a kék szemébe.
-Nem vagy halandó..egy cseppet sem. - csókoltam meg.
-Jaj, de srácok ne itt már!! - hallottam Louis hangját.
-Nem nem vagyok halandó és ne is tudd, hogy ezt már hányszor akartam el mondani, hogy ne félj a jövő miatt. - homlokát az enyémek döntötte.
-Köszönöm. - mutattam a nyakláncra.
-Szívesen.
-Mi is itt vagyunk!! - halottam Liam hangján, hogy már nagyon nyugtalanok.
Lassan feléjük intettem mire a talaj alattuk elkezdett mozogni és végül egy nagy fa tetején kötöttek ki.
-Ezt még meg kapod Alice Want, ezt még megfizeted! - rázta az öklét Louis.
-Pont te mondod!? - kérdeztem.
-Bocs, mit mondtál nem hallak innen a slágerlista tetejéről? - ujjongtak a többiek, velük együtt Niall is.
-Mi van!? - felelt szúrós pillantásomra.
-Az, hogy ha a slágerlista tetején 5 buzi van akkor jó meleg lehet ott az idő. - gúnyolódtam, mire Niall felém kapta tekintetét.
-Ne nézzél! Jól hallottad! - utasítottam.
-Ó, szóval akkor a pasid egy buzi? - húzta fel az egyik szemöldökét.
-A pasim?
-Ne nézzél! Jól hallottad. - használta ugyan azt a hangsúlyt amit én előbb.
-Nekem ne feleseljél! - löktem neki a fának.
-Mért? Mit fogsz csinálni? - vigyorgott.
-Ezt.... - és nyakába haraptam. Mikor a hideg fogaim húsába hatoltak, kicsit összerezzent. Kortyoltam párat édes, friss véréből. Éreztem ahogyan az élet át áramlik belém, az ő élete, az ő vére. Minden porcikámban megéreztem a melegséget.  El emeltem számat a sebtől és a vére hatása alatt egy csókot leheltem kicsit feljebb a sebtől. Aztán visszatértem véréhez. Éreztem ahogyan szíve egyre hevesebben ver, vére meg lassan már kirobban az ereiből. Még egy korty után abba hagytam.
-Most én jövök.. - cseréltünk helyet, önkénytelenül. Láttam, hogy szeme meg változik. A kék helyet, most sárga volt. 

(Mikor a vérfarkasok átalakulnak farkas testbe aközben sárga a szemük, de ezt meg tudják úgy is, hogy emberben maradnak, de közben a szemük sárga)
Tekintettében vérszomj tükröződött. Lassan nyakamba harapott. Mikor először kortyolt bele vérembe halkan felnyögött. Eddig eszembe sem jutott, hogy ha a vámpír véréből iszol akkor érzed amit ős, tudod amit . Minden ami benne van átáramlik a másikba. Olyan, mint amikor egy vámpír bele néz az ember szemébe, az egész életét látja. Minden szenvedéssel és örömmel, hittel és reménnyel. 
Bármennyit is iszik a véremből attól én csak meg szomjazok (vérre). Egy vámpírnak a vére ugye már nem csorog az ereiben, de attól még ott van, így ki lehet szívni. De mi soha az életben nem fogunk vérezni, semmilyen formában. 
Niall egyszer csak meg állt döbbenten rám nézett. Olyan ,ezt nem akarom elhinni, - fejjel nézet. Szemei könnybe lábadtak. Bármit is látott azt most már nem lehet el takarni, amit meg tudott azt már tudja. A vér soha nem hazudik. 
-Mi a baj? - kérdeztem. Mért van az a sejtésem, hogy Jack-nek köze van ahhoz amit látott.
-Hmm..Most már semmi. - furcsa ettől az érzelgősségtől régebben fel kavarodott volna a gyomrom, de jobban belegondolva most sincs más hogy. 
-Mehetünk haza?- kérdeztem végül.
-Láttátok már a nem fogadott hívást? - kérdeztem tőlük.
-Már kezdtem el érzékenyülni, de hát ....Alice az Alice.  - mászott le a fáról Liam.
-Még mindig floridai vagyok attól még, hogy...szeretlek. - csókoltam meg Niall-t.
-Legalább akkor nyomassatok már le itt egy kis pornót. - csattant fel Harry.
-Harry, egyre közelebb leszel ahhoz, hogy az öklömet közelebbről is meg ismerd. - mutattam fel Az öklömet amire gyorsan rá rajzoltam egy arcot. 


***********************

A fiúkkal gyorsan kitakarítottunk. Liam és Niall a vért, mert mint az kiderült ők szórakoztak a véres vámpír hulláékkal. Zayn letörölgetett. Harry a konyhában pakolt és remélem kajára is gondolt mert már éhes vagyok. Vagyis nem mert én vért szoktam enni, d e ez nem azt jelenti, hogy lemondok az evésről. Így még jobb mert bármit és már mennyit ehetek és nem fog meglátszani. 
Louis pedig a tv működését ellenőrzi. 
-Na jó! Melyikőtök ötlete volt a fej a hűtőben? - kérdeztem miközben a hajánál fogva emelgettem egy aszalt vámpírfejet. 
-Bocs épp elvagyok foglalva. - nézte tovább a tv-t Louis.
-Niall? - kérdeztem a másik hülye gyerektől aki vigyorog, mint a tejbetök.
-Igen, mindjárt csak előtte - nézte meg a tv-ben, hogy mi a következő film. - megnéztem ezt a 3 órás filmet arról, hogy miért gömb alakú a föld. 
-Khmm..Khm.. - álltam a tv elé.
-Úú.. Meg találtad Józsit! - vette ki a kezemből a fejet.
-Mikor tünteted az innen el? 
-Ő kérlek szépen az új családtag. - ölelte meg szorosan.
-Niall vagy vele vagy velem alszol. A kettő együtt nem megy! 
-Ok a kanapé elég kényelmes. 
-Nem fogsz a kanapén aludni. - vettem ki a kezéből.
-Nem is én hanem majd te. - vette vissza.
 -Na idefigyelj Niall Horan, mert csak egyszer fogom el mondani. Az a fej megy a picsába, én pedig ott alszok ahol eddig vagy különben nem a kanapén alszok, mert akkor megyek szépen vissza oda ahonnan jöttem.  
-Szerintem is. - válaszoltam döbbenetükre és egy mozdulattal elégettem a FEJET. 


***********************

-Na jó én megyek aludni. -álltam fel a kanapéról.
-És velem mi lesz? - kérdezte ijedten Niall, miután meg nézettettem vele egy bohócos horror filmet: Bohóc a pokolból.
-Nézd milyen szép! - mutattam neki a telefonom amiben az Az című film egyik csoda bogara volt látható.

És lapoztam tovább.

Alvás előtt csak ennyit mondtam Niall-nek.

-Szép álmokat.

Ő meg csak ennyit válaszolt.

-Rohadj meg a bohócos faszságaidal együtt.

52.fejezet

Az életem, mintha egy pillanat alatt porrá lett volna. Nem értettem, hogy mi jó származik abból ha őket megöleti. Le sétáltam a lépcsőn. Próbáltam rá venni magam, hogy minél több dologra legyek figyelmes. Lassan próbáltam mindent ki következtetni, hogy mi történt. A vértócsák össze folytak. Vagy öt vámpír szagát éreztem a házban. Lassan minden kezdett össze állni, mintha a szemem előtt történtek volna a dolgok. Kis képek kezdtek meg jelenni, ahogy az egyik Louis-al üvölt vagy, de nagyon tovább nem jutottam. Olyan volt mintha valami direkt próbálná eltakarni előlem a többi dolgot. Valami vagy valaki nem akarja, hogy meg tudjam az igazságot. 
-Ők már nem jönnek vissza. - fordított maga felé egy kéz.
-Mit csináltak velük?? - löktem el magamtól.t.
-Lábuknál fogva felkötözték őket egy fára és ki csorgatták belőlük az utolsó csepp vért is. - de ekkorra már túl jól éreztem azt amit nem éreztem. Nem éreztem, hogy egy darabka szét törik bennem, nem éreztem a halálát.
-Akkor mért nem érzem a halálát?? - hátráltam.
-Jó lenne már be vallanod, hogy már nem kötődsz hozzá. - nevetgélt.
-Szerintem inkább te nem érzed amit tanácsos lenne. - egy mély és morgó hang szólalt fel Jack háta mögül. 
Ő vajon mit keres itt, miért, hogyan?? 
-Komolyan tesó szerinted mennyi vámpír van itt a ház körül?? - mondta önelégült hangon.
-Most már egy sem. - ugrott rá az a személy aki anno velem tette ezt.
-Nem vagy olyan erős mint képzeled. - lökte le magáról, a szöszi kissé összerezzent mikor az erős lökéstől a falnak repült. Nem tudtam mit tegyek. Életemben először képtelen voltam meg mozdulni és cselekedni. 
Csak megfagyva figyeltem ahogy egy vámpír meg támadja azok személyek egyikét az életemben akiért még az öröké valóságot is ott hagynám. Egyszerre meg olvadt a jég és a lábam szabaddá vált. Valahogy az ösztönök életre keltek bennem. Éreztem, hogy minden egyes porcikám elszabadul a földtől, hogy már nem ragaszkodok, és még a puszta gondolatok emlékét is homály fedte. Az állkapcsom meg feszült és tűhegyes agyarak szabadultak ki  belőle. Nem éreztem a következő tettek súlyát. -Csak neki löktem Jack-et a falnak. Ő erőtlenül nyögött egyet. Rá vicsorogtam, ő pedig viszont. Ahogy lassan fel szabadult az erőm, Jack annál jobban a falba préselődött.  A karmaim már a húsában voltak.  
-Jegyezd meg, ha olyannal kezdesz ki akiért még a halhatatlanságot is fel adnám, akkor ott csak te jársz rosszul!! - hajítottam el a szoba túlsó végében. 
-Mért nem ölöd meg, hisz vérzik?? - kérdezte kétségbe esve.
-Valami még az éhségnél is erősebb és az a valami nem engedi.  - emeltem fel a pólójánál fogva.
Vámpír énem a felszínre került, testem elveszítette halandóságát, így izmaim teljesen kivehetővé váltak, bőröm teljesen megfeszült és merevvé vált. Kemény és rideg voltam. Teljesen elveszítettem az önuralmamat. Még sosem voltam ennyire magam alatt. Elveszítettem az időt és a most-ban ragadtam. -Jack fejét egy másodperc töredékében le téptem a helyéről. 
A nyakából friss vér buggyant elő. - Valószínűleg annak a fényében, hogy még friss vámpír. - Élvezettel kortyoltam bele abba pár cseppbe. 
A halott testet lassan a földre löktem. A vérfarkas irányába fordultam. Tekintettében rémület ragyogott, kétségbe esetten hátrált. Ahogy ezt tette én a tükörbe néztem: szám körül vértenger, szemem színtiszta vörös, még a vérnél is vörösebben ragyogott néhol még az előbbi kék foltjaival.  Körmöm hegyes és hosszú már-már karom. Bőröm már kezdte vissza nyerni emberi színét, a szürke után. Izmaim kezdtek vissza húzódni. - Ahogy végig néztem magamon, engem is el fogott a rémület. Tekintetemet újra a szöszire emeltem, úgy látszott eléggé le sokkolta az előző tettem. 
De mit tegyek, ha valójában minden egyes porcikám ezt kívánja egyfolytában, még mikor a fiúkkal vagyok vagy ha az utcán sétálok. Erre teremtettek: gyilkolásra. 
-Semmi baj. - próbáltam közelebb lépni hozzá, de ő hátrált. 
-Te..te... - suttogta.
-Veletek nem tenném. - töröltem meg a számat.
-Néhány nappal ez előtt még róla is ezt gondoltad. - hangja remegett.
-Igen. - hangomban halható volt a szenvedés. Nem akartam, hogy...ez legyen. Semmi áron nem bántanám őket. Inkább a halál, mint, hogy még csak meg karcoljam őket. A életemet is oda adtam volna nekik.
Lassan a vérző sebére tekintett és egy pillanat alatt eltűnt. - Lassan a földre ereszkedtem és az ég felé emeltem a fejem. Szememből vörös vér könny szivárgott. Minden zokogás nélkül, csak folyt, folyt le a padlóra.
Percek múlva sz egész ház  fénytengerré vált ahogy a könnyem életet varázsol mindenhova. A vértócsákban a gazdáik képe jelent meg és a fájdalmas ordításaik hallatszott a levegőben.
A szomorúságot hamar át váltotta a régi önző vámpír. Visszakapva a rég tudatomat és úgy látva, hogy ennyi idő és tapasztalat után semmit sem változtam. 
Fel álltam agyaraimat szabadon hagytam, vörös szememet büszkén mutatva léptem ki az utcára. 
De az érzéseim így is erősebnek bizonyultak. Még éreztem a vérfarkas szagot a levegőben így utána eredtem. Az erdőbe érve vámpírok holteste hevert szinte mindenhol, vagyis négy, de azok jó távol egymástól.  Meg könnyebbülten fel sóhajtottam.
-Fiúk!! - ordítottam.
-Mit akarsz?? - ugrott elém a szöszi idegesen.
-Hol vannak a fiúk?? - kérdeztem.
-Előbb mond el mit akarsz velük!?
-Hö..látni őket.
-Hogy ki szívd a vérüket?
Olyan gyorsan fogott el a méreg, hogy még gondolkozni sem volt időm. Neki löktem a fának.
-Még a halhatatlanságomat is fel adnám értük. - sziszegtem. 
-Az...arcod.. - suttogtam rémülten.   Lassan a  farkas forma semmivé lett és.....                                                                                                   

51.fejezet Váratlan látogató

-Niall most már igazán el mondhatnád, hogy mi ez a vigyor a képeden?! - utasítottam ingerülten.
-Jól vagy? - kérdezte Liam.
-Persze, csak egy kicsit meg éheztem. - hagytam ott őket.
Lassú léptekkel ballagtam a kapu irányába. A fejembe mintha egy lándzsát döftek volna úgy hasogatta valami, mintha nem lenne valami rendben. Valami rossz közeleg. Érzem. A levegőben.
Egy keservesen ismerős hang csapta meg a fülem:
-Alice?? - Jack sétált éppen arra, hogyan került ide.
Mi a francot keresel itt - gondoltam. - Szia! - mosolyogtam rá kedvesen, de csak az után, hogy majdnem neki mentem.
-Nyugi azért még nem kell el ütni. - két kezét a vállamra helyezve lassított.
-Minek jöttél?? - hangom enyhén elcsuklott mikor eszembe jutott Niall tettei és szavai. Az amiket hozzám vágott még anno. 
-Hiányoztál. - ölelt át szorosan.
próbáltam el taszítani magamtól, de nem ment. Én elgyengültem az emlékeimtől. A honvágy hurikánként söpört végig rajtam. Lassan feladtam az ellenkezés és vissza öleltem. 
-Mond, hogy nem azzal a szőke buzival laksz itt, na meg a haverjaival. -- egyenesedett ki hirtelen.
Észre sem vettem a hideget ami belőle áradt. Jack fekete ruhában volt tetőtől talpig. Mindene fekete volt, kivéve a bőre. 
-De velük vagyok itt. - jelentettem ki magabiztosan.
-És ugye már menni készültél?? - nézett rám kérdően.
-Nem. - szavaim nyersek voltak. 
-Értem. De ne számíts arra, hogy nem fogom meg ölni a szöszit.
Szavai hallatán el fogott a méreg. Az egyik pillanatban még elgondolkodva állok a másikban viszont már vöröslő szemekkel terítem földre az előttem állót.
-Nyugi, élvezd amíg él, mert ő ép oly halandó, mint mindenki más. - lassan le szálltam róla, mint egy könnyed levél amit a szél felkap. Rémisztően lassan és csak mintha el kezdenék lebegni, de a végén a lábam a földön volt.
-Mert tudod, ha őt meg vágod vérzik, nem forr be neki. Ő még él és vér folyik neki ott ahol neked már semmi. Nem vágyik a gyilkolásra, érez és hal. Ő nem halhatatlan. - szavaiból az igazság már patakban csordogál.
-De át változtathatom. - vettem egy mély levegőt.
A szél lágyan fújt, néhány hajszálamat az arcomba irányítva. Amit Jack mosolyogva simította ki az arcomból.
-Légyszi ne... - vettem el az arcomtól a kezét.
-Oké, de akkor el jössz velem sétálni?? -kérdezte elhervadt képel.
-Igen. - fordultam arra amerre a legközelebb eső erdő van.
-Hova megyünk??
-Vadászni. - feleltem kérésére.
A lehető leggyorsabb iramban hagytuk el a város határ és futottunk az erdőbe. Röhögve dőltem hátra az avarban. Addig a pillanatig minden egyes perc röhögéssel és hülyéskedéssel telt el amíg eszembe nem jött: a szöszi.
-Mi a baj? - kérdezte Liam szavaival.
-Haza kell mennem....
-Pontosan. Velem Floridába. 
-Nem. Vissza Londonba.
-Hiába mire vissza érsz ők már nem lesznek ott... 
-Ezt meg, hogy érted? - kérdeztem rémülten, miközben ő egy fa mellett ülve egy fűszállal játszott. 
-Hát úgy, tudod mondtam, hogy nem bírjuk a fiúcskákat. - vigyorgott a képembe.
Egy másik pillanatban már a ház ajtajában álltam és csak néztem. Néztem a vérben álló házat. Lassan beljebb sétáltam. Döbbentem. Miért velük, mért őket, mért nem engem - ezek a kérdések futottak végig az agyamon. A konyhában végig sétálva észrevettem az asztalon egy dobozt mellette egy rózsával. Könnyben fuldokló szemekkel nyitottam ki a dobozt amire csak annyi volt rá írva : ,,Szeretlek,,. A dobozban egy nyaklánc volt.

Mellé egy kis levél volt be hajtva. Kinyitottam. 

,,Tudom, hogy egyszer el jön majd az az idő amikor én nem tudok már ott lenni melletted. Tudom egyszer el kell, hogy menjek és akkor te még ott leszel, te még várni fogsz, addig amíg csak bírsz. Nem akarlak egyedül hagyni így ha el megyek ott lesz majd ez a kis ajándék, hogy mindig eszedbe jusson ez a levél, hogy tudd én még akkor is ott leszek veled leszek mikor nem. Hiába, hogy halandó vagyok, hiába, hogy meg halok, de a lelkem és a szívem örökre veled fog lenni. Szeretlek.,,

Könnyeim a lapra potyogtak. Ezer meg ezer. Zokogva csúsztam a padlóra. Miközben a nyakláncot a szívemhez szorítottam és lassan a fel tettem a nyakamba. A számhoz emeltem és egy csókot leheltem rá. Fel álltam és a levelet a zsebembe tettem. A lábaimat az emelet fele szedtem, miközben a rózsa ami az asztalon volt most a kezemben pihent. Ha most itt lenne tuti, hogy a nyakába borulnék. Hiányzik. Iszonyatosan hiányzik. Olyan mintha egy éve nem láttam volna.  Az emeleten minden a helyén volt. Semmi nem történ, minden tiszta volt, kivéve Liam szobájában. Ott a padlón egy vér csík volt ami egyenesen a folyosóig vezetett. Mintha ki húztak volna onnan egy véres testet. Vajon hol lehetnek, mit csináltak velük? 

50.fejezet Kavar

-Nem akarunk elindulni?? - kérdeztem, olyan fél óra után.
-Nem, előbb még meg akarom ölni Louis-t. - jelentette ki röhögve Niall.
-Niall!! - fogtam meg a csuklóját, mikor indulni készült.
-Igen?? - kérdezte aggódva komor kijelentésem után.
-Nekem délutánra Kanadában kéne lennem. - álltam fel ingerülten.
-Még is miért?? - értetlenkedett.
-A vérfarkas klánokkal lesz találkozóm. - engedtem el csuklóját.
-Ne menjek veled?? - aggodalmaskodott.
-Nyugi, nem vagyok már annyira kezdő. Amúgy is egy halandó, miben tudna segíteni! - sziszegtem ingerülten.
-Te neked most mért bajod?? - ültetett le.
-Semmi. - öleltem át.
-Mond meg!! - taszított el magától.
-Csak menjünk. - sóhajtottam.
Niall lassan el eresztette kezeim és fel állt guggoló helyzetéből. A fiúkkal meg fogtuk a cuccok és lassan, higgadtan be pakoltunk a kocsiba. Louis, Zayn be ült hátulra. Liam vezetett, mellette Harry.
-Na akkor?? - kérdezte Niall, mikor be ült a kocsiba.
-Majd gyalogolok. - utasítottam el az ölében való ülést.
-Alice. - kérlelt.
-Majd otthon. - csuktam be a kocsi ajtaját.
Mikor Liam el indult volna, Niall egy kicsit ingerültebbé vált az arcán tisztán látszott az ér. Dühös volt, de sokat gondolkoztam este és ahogy döntöttem úgy lesz. 
-Nem akarok zavarni egy ember életében sem, ő neki lehet családja és több minden vár rá. Mástól kaphat olyat amit egy vámpírtól nem. Lehet, hogy most nem tetszik neki és nekem sem a legjobb, de  nem lennék arra képes, hogy akkora fájdalmat okozzak neki az átváltoztatással. Lehet, hogy egy embernek egy puszta harapás vagy tű szúrás, de annak akiben ír vár folyik...hogy mondjam, nem biztos, hogy meg éli azt, hogy át változzon. Egyszerűen bele hal. - mondogattam Drék-nek miközben az erdőben sétáltam.
-És ezért ön magadat kínzod?? - kérdezte Drék.
-Kb. - válaszolt az én nevemben.
-Figyelj lehet, hogy neki ez meg az , de te élsz öröké. Vagy még nem volt meg az?? - kérdezte érdeklődve.
-Meg volt, csak... - fejeztem be.
-Vele?? - kérdezte.
-Nem. - és még mielőtt bárki bármit félre értenek, egy vámpír egyszer azt érezni, hogy ettől /tőle semmi, senki nem választhatja el és ez csak egyszer van. Utána bármi történhet, bármi lehet.
-Vagyis nem tudom, de biztos nem ő volt, hanem az nem tudom, hogy meg volt te már. - hadartam.
-Szerintem, hagyjad ezt az egészet. Majd lesz valami, lehetnek dolgok, történhetnek dolgok, de sose bánd meg amit tettél, mert amikor tetted jó volt és úgy akartad. - oktatott.
-De emberek között élni olyan, mintha én is az lennék és nem tisztelném azt a mi vagyok. Mintha minden áron szabadulni akarnák magamtól, hogy nem vagyok az ami. - magyarázkodtam.
-Én nem vagyok helyhez kötve, mennék mindenfele, új helyekre és  minden balhéba belekeveredni. - nézem rá kétségbe esetten.
-Akkor, gyerünk!! - lett egy zöld köd felhővé.
-Rajt állásba helyezkedtem, a szemem a földet kémlelte, mind addig amíg nem csuktam be. Lassan csukott szemmel az ég felé fordítottam tekintetem de a szemem villámként pattan ki a vörös szemet érezve.
Futásba eredtem, de még is minden lassítva játszódott le szemem előtt, a dolgok, az állatok szinte meg fagytak.
Út közben ki szedtem a nadrágomból egy papírfecnit és el kezdtem rá írni. Nem sok idő kellet és az erdő szélén a házaknál láttam magam. Lassú léptekre váltottam, a kapucnimat a fejemre húztam, mivel eléggé fel pörögtem és így vörös lesz még egy darabig a szemem.


*******Niall szemszöge*******

A kocsiban töltött idő csendes és szótlan volt. Már csak az vettem észre, hogy az autó le parkol a ház előtt, de Alice nincs sehol. 
-Na gyere!! - nyitotta ki Liam az ajtót.
-Köszi. - szálltam ki lehajtott fejjel.
Mikor összeszedtem magam és a járda felé tekintettem, egyszer Alice jött a járdán. Villámként teremtem előtte.
-Jól vagy. - öleltem át.
-Légyszi. - lökött el magától.
-Bocs bunkó vagyok! - kaptam fel.
-Niall!! - szólt rám.
-Ennyi. - rántotta meg a vállát.

*******Alice szemszöge*******

-Mi a baj. - tett le aztán fogta meg a fejem.
-Szeretlek. - szipogtam.
-Én is. - ölelt át szorosan.
Nem tudom mennyi ideig álltunk egymás karjaiban, de a fiúk már fényképeket készítenek.
-Az mi?? - láttam meg a kezemben a papírt.
-Semmi. - csókoltam meg.
-Gyerünk be! - kapott fel a kezébe.
-Ki nyitod? - tett le az ajtó előtt és a kezembe nyomott egy kulcsot. Miközben én nyitottam az ajtót Niall izgatottan vigyorgott. A fiúk hangját már nem hallottam. 
-Mi a baj?? - kérdeztem tőle nevetve , mikor hátra tekintettem és meg láttam az a k*rva nagy vigyort a képén.