-Nem a kurvák rossz kis lányok. - szólalt meg Liam.
-Te csak maradj csöndbe!! - üvöltöttem le a fejét.
-Örülj neki legalább.....várj hova tűnt. - nézett körbe hirtelen Louis.
-Áhhhhhhh!!! - forogtam körbe-körbe a padlón.
-Feltakarítottunk. - csámcsogott Zayn.
-Örülök neki. - keltem fel.
-Hova mész? - kérdezte Louis.
-Megyek és megkeresem az őrült vérfarkas pasimat. - veszem fel a kabátom.
-Engem keresel? - pattog elém.
-Igen. - veszem le a kabátom.
-Nem találsz meg!! - teszi a kezét az arca elé.
-Fiam , te most komolyan azt hiszed, hogy a kezed valami csodálatos varázslat folyamán láthatatlanná tesz? Mert ha igen akkor nekem kell el mondanom, a bűvészleckék nem váltak be.
-Áááááááááááááááá..... - kezdett el elmebeteg módjára rohangálni.
-Most komolyan ezt akartátok? - kérdezem, de ők nem figyelnek csak tovább bámulják a tv-t.
-Nem hiába nem iszok én sem energia italt. - beszélek magamba.
-Akkor szenvedjetek ti vele, én le léptem!! - borítottam fel őket a kanapéval együtt.
-Neee.... - kapaszkodott belém Niall.
-Jó, de akkor el megyünk most az erdőbe.
-Húúú Alice nem gondolod, hogy ez egy kicsit heves? - röhögött Harry.
-Nem. - villantom a szemfogaimat, de erre ő a sárga szemével jön nekem.
-Harry, van egy olyan érzésem, hogy még mindig..... - szorítom neki a falnak a pólójánál fogva - én vagyok az erősebb. - engedem el, ő pedig a padlóra esik.
-Jöttök vagy nem? - kérdezem idegesen.
-Nem, mi nem. - néznek döbbenten rám.
Magammal már nem bírva futottam az utcán egyre csak feszegetve a gyorsaságomat. Egyre gyorsabban és gyorsabban. A táj körülöttem tisztára elmosódott, mintha csak egy nagy festék pacában rohannék. Engedtem, hogy kielégíthetetlen szomjam át vegye rajtam az irányítást. A lábaim maguktól veszik be a kanyarokat, ők szabják meg az út vonalat, de mindannyian tudjuk a végén hol kötök ki. Mire az erdő közepébe értem már azt sem tudtam volna megmondani, hogy én ki vagyok. Csak a puszta éhség.
Behunyt szemmel összpontosítottam a hangokra majd mikor két őz lépteinek hangja ütötte meg a fülemet, már a szaguk után siettem. Mikor elértem a két vadat, mint egy vadmacska úgy ugrottam rájuk és szívtam ki a vérüket. A vörös nedv át melegítette hideg testem. Két tettemet magam után hagyva keresgéltem tovább.
Kezdtem örülni, hogy nem jöttek velem a srácok, ilyen éhséggel szinte biztos, hogy őket is széttéptem volna. Annyira más a világ ebből a szemszögből. Amit látok az: kaja kaja kaja. Csak a vér szag, az áldozatok utolsó hangjai.
Mire visszaszerzem a maradék emberiségem nyomait is. Addigra egy pajtában kötök ki. Valami förtelmes bűz csapja meg az orromat. Körbe nézek, de sehol semmi és senki. A szag egyre erősödik ahogy egyre beljebb érek. A pajta tetejéről egy bomlásnak indult emberi hulla lógott.
Körbe kerültem, hogy jobban szemügyre tudjam venni. Aztán bármennyire is undorodtam tőle muszáj volt a még majdnem ép szemébe néznem, hogy lássam magam előtt a történetet. Az egész élete olyan gyorsan pergett le a szemem előtt, hogy a földre rántott. Házasság, a szülésben meghalt feleség, alkohol, depressziós kis fiú, kinek a szemében mindig tisztán tükröződött a világ iránt érzet gyűlölet. Félelem, bűn amit sosem ő követett el, de mégis az ő vállát nyomta. Az apa bántalmazta a gyereket. És mikor a fiú hirtelen eltűnik az apa helyzete romlik és fel akasztja magát. Gyerek aki eltűnt már felnőtt 20 éves srác volt.
Bármennyire is utálom az ilyen melót, de a hulla eltüntetése csak is az én dolgom lesz. Elásni nem tudom, mert akkor gyilkosság és rendőrség, hozzá érni és egy halom lepkévé változtatni meg még úgy nincs undorom, pedig vámpír létemre elég sok hullát fogdostam. Az ujjam az ő újjához ér és fény ragyogja át a tetemet és mint egy tűzijáték úgy robban szét kis apró fénypontokká. Gusztusos meg kell hagyni. E kis fényűző jelenet után úgy tarom jobb félre állni, nehogy a fia meg jelenjen és kérdőre vonjon mindent illetően. Mivel a Buckingham-palotában nem szívesen látják Alice Wantet ezért egyenesen oda tartok bosszantani a drága népet.
Sok dögöt magában tart ez a kis hely, sok itt a titok. Pont ezért nem csípnek engem annyira mivel egyike vagyok azoknak a titkoknak, csak hogy én szabadlábon, szabad döntéseket hozom. Függetlenül attól, hogy milyen parancsokat szabnak ki éppen a vámpírokra, átkozott vámpírokra. Nem szívesen szoktam ide járni esetleg ha gyűlés van és a vérszívók kötelesek meg jelenni, erre is csak azért járok, hogy halljam már megint mennyi vért nem kéne innom, mit nem kéne tennem. Tisztában akarok lenni mivel vagyok előrébb ebben a láthatatlan háborúban, amit mi egymás ellen vívunk. Amit apám az utóbbi időkben elhanyagolt. Próbálok minél többet tenni azért, hogy újra minden a maga helyén legyen.
Palotába lassan csendesen megyek be az ablakon. Gyorsan mint egy szél fuvallat mentem le a palota alatti terembe ahol a gyűlések szoktak lenni.
-Nos örülök, hogy látlak Alice! Mi szél hozott? - kérdezi a királynő. Kicsit furcsának tarom, hogy pont most találom őt itt. Vajon már megint mibe túrja az orrát.
-Csak gondoltam benézek egy kicsit. - rántottam meg a vállam.
-Mást nem is keresel? - beszél úgy már megint velem mintha a kis könyvtára része lennék, egy könyv amiben ide oda lapozgathat.
-Nem vagyok ennek az egésznek a része. - kérem ki magamnak.
-Pedig az vagy, és ez ellen nem tehetsz semmit. Mindig Alice Want leszel. - nevet halkan.
-Most is a vadászatból jössz igaz? Az a fránya szomj. - kuncog tovább.
Hülye rólam szóló legendák. Sosem bírtam őket. Mindig egy tárgynak neveznek meg, mint akit bármikor előránthatnak a háborúk folyamán és a gyilkos ösztönével a fél világot le mészároltathatják vele. Tömör szomj és bosszú. Egy furcsa teremtmény, éhesebb és erősebb mint a fajtája többi tagja.
-Nem vagyok az akit a könyvek írnak.
-Tulajdon képen csak egy könyv. - -keresi a polcokon. - Ami régebbi mint ahogy az emberek gondolnák.
-Te is csak egy ember vagy. - veszem a kezembe az irányítást.
-Nem jelentesz semmit. Soha.
-Mond ezt a több millió embernek. Látom sosem változik a fajtád, mindig magatokat tartjátok a legnagyobbnak. Félelmet keltettek és ezzel győztök. Az erőtök nagy, a tetteitek meg még nagyobbak, szavaitoknak nagy a súlya. - sorolja az érveket.
-Csak van amiért ide jöttél. - tér vissza. - Csak nem azért jöttél, hogy elmond ember vagyok.
-Csak gondoltam, hogy tudsz valamit a többi vámpír gyermekről.
-Ez egy fajta érzés, ezt neked kell érezned, hogy ki tartozik a fajtádhoz, de sajnálom én is csak annyival tudok szolgálni mint a többiek.
-Szóval körbe kell járnom a fél világot, hogy meg tudjam ki az aki a fajtámhoz tartozik.
-Az is egy megoldás.
Szemet forgatva inkább tovább álok, még mielőtt bepöccenek ettől az udvarias kedvességtől.
Unottan mászkálok az utcán, hátha belefutok valami kalandba. Az emberek ijedten bámultak ,nem értettem addig a pillanatig amíg nem néztem magamon végig és állapítottam meg, hogy az étkezésem morbid szokásait visszafoghatnám. Az egész öltözetem tiszta merő vér. Gondolkoztam azon, hogy meg szívatok pár embert azzal, hogy oda megyek hozzájuk és belesúgom a fülükbe ijedt arccal, hogy: Ugye ön lát engem?
Áhhh..nem leszek azért ennyire köcsög. - vagy mégis. Látok meg egy pasast aki olyan meg vetéssel néz rám, hogy az már fáj.
Elmegy mellettem, én meg utána megyek és lassan követem. Ő egyre gyorsabbra veszi az iramot, de előre rohanok,- és hála az istennek, hogy szar a halandók látása - kilépek elé a sikátorból. A sokktól lefagyva mered rám. Reménnyel teli, kedves arccal megkérdezem:
-Ugye ön lát engem? - csuklik el a végén a hangom.
- Igen - habog.
-Tudna nekem segíteni? - kérdezem ismét.
-I-i-igen. - dadog.
Egy pillanatra ,,eltűnök,, aztán újra ,,meg jelenek,,.
-Mondja, el... - tűnök el ismét,, - ezt... - újra - vagy különben... - válok köddé örökké.
A háztetőn állva hideg szél fújta a hajam, míg én a tömeget figyeltem az utcán. Az eső lassan eleredt, de én még mindig ott álltam , mint egy cövek. Néha meg kell állni akár órákra is, hogy egy pillanatot meg tarthassunk magunknak örökre. Ezt tettem csak álltam és kapaszkodtam abba a büszke pillanatba, itt mindenki felett.
Meg kell találnom azt a srácot. Érzem, hogy több, mint egy sima ember.
Elengedem a pillanatot és az ösztöneimbe kapaszkodom, hogy megleljem az az érzést ami segít. Megtalálom és nem eresztem. Követem, egy fény csóva ami az utcán csak az én szememmel láthatóan siet valahová. London legsötétebb utcájára vezet. Kezdek parázni, hogy kinek a kezébe akarok adni halhatatlanságot. A fény csóva eltalál és srácot aki láthatóan megrezdül, érezte, valahol ott mélyen. A testem megfeszül, a rivalizáló érzés felcsendül bennem. Testem minden egyes porcikája várja a támadást, hogy meg mutassam ki az erősebb és egyúttal az alfa.
A srác mellett álló csávó felém bólint mikor meglátja milyen mereven bámulom őket. Megrázom a fejem, mintha össze tévesztettem volna őket valakivel és tovább megyek. Nevetés hallatszik a hátam mögül, de nem törődök vele. Bemegyek a klubba, a pultnál kérek egy kis Jim Beam Colát, amit azonnal ki is kapok.
Ittam addig is amíg nem érkezik el az a pillanat, hogy fogaimat a húsába mélyeszthessem. Hülyeség lenne oda menni hozzá és elmondani, hogy ő valójában vámpír csak még nem változtatták át. Amúgy meg nem úgy látszik, hogy szokás lenne megkérdezni, hogy akar e vagy nem az lenni ami lesz. Wow..furcsa, bele gondolni, hogy egy ember életét öt perc alatt gyökerestől meg változtatom.
-Az a csaj tti akart valamit. - lépnek be nevetve. Abban biztos lehetsz.
-Ü nézd ki van ott! - annak elenére, hogy nem nézek oda tudom, hogy felém mutat.
Bármennyit is noszogatja a barátja a srácot, hogy jöjjön ide hozzám, az csak leöl egy asztalhoz és rágyújt.
Az már biztos, hogy ez a srác akit én keresek, mind két értelemben. Vámpír és ő annak a hullának a fia.
Várom már azt a pillanatot amikor felébred és vérre szomjazva felkutat mindent. Iszik vizet, iszik mindent, a vér kell neki. Huhú..na az nem lesz semmi.
-Biztos kérsz még? - kérdezi a csapos rajtam végig nézve.
-Igen. - veszem ki a kezéből.
-Oké. - nevet. Gondolom azt hiszi, hogy valami elit csaj vagyok a belvárosból. Téves, de még mennyire.
-Hé babi, nem jössz oda hozzánk? - kérdezi a srác barátja.
-Mért is nem. - teszem el a telefonomat, amit egész eddig ki be kapcsolgattam és vizslattam.
-Szia! - szólal meg a srác.
-Szia! Én Alice vagyok. - nyújtom felé a kezem.
-Én meg Travis. - ráz velem kezet.
-Én Devin vagyok. - mosolyog.
-Mi szél hozott egy ilyen csajt erre a helyre. - kérdezte Devin.
-Ja, láthatóan nem vagy ide való. - flegmázott Travis.
-Hát ez sértés, azt tekintve, hogy floridai vagyok. -iszok tovább.
-Ó és akkor mit keresel Londonban? - húzza fel az egyik szemöldökét.
-Közöd? - kortyolgatok.
-Hmmm...Semmi. - vág not bad fejet.
-Mi volt rajtunk olyan érdekes az előbb? - érdeklődött Devin.
-Csak össze tévesztettelek valakivel. - rántom meg a vállam.
-Azt kétlem. -
-Pedig, így van. - védem meg a hazugságom.
-Van benned valami furcsa. A véres ruhádtól eltekintve. - tényleg még ez a ruha van rajtam, akkor ezért nézett annyira a csapos és nem a elit belvárosi dolog miatt.
-Tényleg mi történt? - kérdezi egy újabb cigire rágyújtva.
-Hosszú. - nevettem.
-Öltél, üldöztek, de gondolom akkor nem ide jönnél. Szóval öltél. - jelenti ki teljesen higgadtan.
Nem baszd meg csak az apád hullája az arcomba robbant. Ezernyi fénypontként, de az lényegtelen.
-Na és te miért vagy itt? - kérdezem a választ természetesen tudom.
-Mert az apám egy fasz. - nevetve ad pacsit a haverjának.
-Csak volt. - csúszik ki a számon.
-Miért is? - kérdez rá, túl hirtelen, hogy csak véletlennek tartsa.
-Gondolom azóta megváltozott. - könyököltem. Könyörgök, hogy bevegye.
-Na persze, szerintem meg öngyilkos lett. Én ajánlottam már neki egy párszor. -
-Gyöngyi volt öngyi lett. - nevetett fel Devin.
-Szia, Öngyi vagyok Gyöngyi leszek. - nyújtottam Devin felé a kezem, amire ő olyan retardált fóka módon kezdett el nevetni, hogy az már fájdalmas.
-Nem akarsz le mosdani? - kérdezi Travis.
-Öhmm... - zavarodottan piszkáltam a karom. Most mit mondjak, nem, de az igénytelennek tüntetne fel, menjek el, de ha máskor nem találom őt meg?
-De ez jó ötlet haza megyek. - álltam fel. Majd hasznosítom az ösztönömet.
-Had vigyelek el. - állt fel ő is.
-El tudok menni. - ragaszkodtam a fénysebességet megközelítő sétáláshoz.
-Nem baj. Biztos fáradt vagy, bármit is csináltál. Amúgy is egyedül este az utcán? - ó te ha tudnád, hogy miket szoktam én csinálni este az utcán. Remélem sejti, hogy a rém mesét akarja meg védeni saját magától.
-Szerintem elviselem. - nézek magamon végig. Mutogatom, hogy nekem egy sebem sincs. Bár még ha meg sérültem volna akkor sem lenne.
-Akkor csak mert kedves krapek vagyok. - nevet.
-Jól van. - integetek neki egy fehér szalvétával, hogy feladom.
-Na azért. - vezet a kocsijához.
-Na gyere. - int, hogy szálljak be.
-Bocs, anyukám a lelkemre kötötte, hogy ne szálljak be idegenek kocsijába. - próbálkozok ismét.
-Mert úgy is nézel ki. - bólogat.
-Jól van na. - ülök be mellé.
-Na és mi történt veled? - kérdezem az övet becsatolva.
-Öntsem ki a lelkem. Ok. Anyám belehalt a szülésbe. - pipa. - Apám egy alkoholista. - pipa. - Évekig vert. Vagy nem is törődött velem. - sóhajt.
Elmondom neki, hova fuvarozzon és ő azonnal oda is visz.
Niall már a kapuban várt és már idegesen siet a kocsi felé.
-Ő...a pasid, bátyád, netán az apád? - kérdezi hülye fejet vágva.
-Igen, a fiúm. - erre el kezd bólogatni.
-Meg kell hagyni helyes srác.
-A következő lépésed tuti az lesz, hogy el csábítod tőlem. - nevetek.
-Meg eshet. - kezd el röhögni.
-Szia. - nyissa ki Niall a kocsi ajtaját.
-Szia. Ügye már nem vagy tiszta zizi? - kérdezem miközben kiszállok a kocsiból.
-Hé Niall, Travis el akar tőlem csábítani. - röhögök.
-Szia!! - int Travis.
-Hello! - fog vele kezet Niall.
-Majd el meséli. Tényleg arra nem is vagy kíváncsi, hogy a csajod mit keres tiszta merő vérben.
-Hidd el sejtem én azt. - nevet.
-Oké. - rántja meg a vállát Travis.
-Nos ha megint arra jársz akkor majd dumálunk. - int.
-Na jó.. - kezd bele Niall miután elhajt a kocsi.
-Vámpír gyermek. - sóhajtom.
-Aha...
-És annak a halott pasasnak a fia aki abban a pajtában lógott bomlásnak indulva. - folytatom.
-Oké. - ölel át.
-Éhes voltál. - emel fel.
-Aha, de ha még láttad volna, hogy meg szívattam egy pasast az utcán. - nevettem fel.
-Na mesélj. - visz be a házba.
Mindent lassan elmesélek neki, a legapróbb részletekig. Aztán egy jó nagy zuhany után, befekszem mellé az ágyba és alszok mint a bunda, míg ő még mindig engem ölelget és a focit nézi.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése