59.fejezet Új háziállat

-Tessék. - itatom meg a két kicsit....
-Szóval anya vagy. - azt hittem fiú.
-Egyedül itt... - gondolkozom azon, hogy magammal vigyem e őket. Alig van vizük és kajájuk. És hallottam arról, hogy sokan sivatagi rókát tartanak otthon. 
-El jönnétek velem? - simogatom meg. 
-Áhh...Ez rossz ötlet, nektek itt sokkal jobb. - vágom be a felelősség teljes felnőttet. 
-El indulok, hogy inkább most lépjek le amíg nem zúgok bele a kis szőrcsomókba.
Neszt hallok és hátra nézek, a kis állat az egyik kölykével a szájában követ.
-Nem. - indulok el újra.
-Marad! - parancsoltam, de ő nem engedelmeskedett.
-Jól van, de akkor a másikat is hozzuk. - sietek vissza kis kölyökért a ki csak néz ki a fejéből.Fel veszem a kezembe. 
-Milyen pici vagy! - csodálkozok.

-Na gyerünk! - veszem ki a szájából a másik kis lényt is.
-Olyan érzés mintha értenéd amit mondok, pedig tudom, hogy az lehetetlen. Mondjuk ezt pont én mondom aki vámpír.
-Na jó elnevezhetlek. Egy hang igen, bocs de nem tudom hogy milyen hangot adtok ki., kettő hang nem. 
Várok, várok és egy egészen furcsa hangot ad ki.
-Akkor ez igen.
Egész úton elbeszélgetek vele, bár fogalmam sincs, hogy ért e, de hahó én egy vámpír vagyok, az én világomba semmi nem lehetetlen, kivéve, hogy meghaljak. Végül úgy döntöttünk, döntöttem, hogy a fiúkkal együtt fogok nevet adni nekik.
-Na jó futni kéne, mert Anglia elég messze van. - persze előtte még adtam nekik egy kis vizet.
Aztán bele tettem a táskámba a kölyköket, felkaptam az anyjukat és feltűnés nélkül futottam vissza Angliába, beletelt három órámba az út.
-Meg jöttem! - estem be az ajtón kezemben, három szatyorral ami csak az állatoknak vannak.
-Mit hoztál? - siettek elém.
-Nem nektek van. - rántom le előlük a szatyrot.
-Hanem? - kérdezi Zayn.
-Neki. - veszem elő a két kis zsebpiszkot és várom, hogy betérjen az ajtón az anyuk is.
-Na végre, csukom be utána az ajtót.
-Mi a? - nézik őket leesett állal.
-Öhm...voltam pár helyen, bele értve Afrikát is. - nevettem.
-Nos mi legyen a nevük. Ülök le a kanapéra és előveszem a három nyakörvet amit Lou-val választottunk.
-Ő a kis fiú mutatok egy kis lánc nyakörvre amin egy zöld biléta lóg.
-Lucky. - üvölt fel Niall. - jó. - Vésem bele a méretes körmömmel a bilétába.
-Wow... szép köröm. - nézegette meg Liam.
-Ő pedig a kis lány. 
-Cassy? - szólal meg mögöttem Travis.
-Te? - kérdezem idegesen, mikor újra meg hallom a dobolás, de csak egy múló percre.
-El-el mehetek. - mutat az ajtó felé.
-Ne! Maradj. Jó Cassy. - vésem bele ugyan úgy, szép nyomtatott betűkkel.
-Lou! - hívom amire ő az emeletről szalad le Louis takarójával a szájban. 
-Az az én takaróm!! - duzzog Louis.
-Lou.-Itt a tied. - lóbálom a kis takarót. Amit ő nagy szeretettel végig cibál az egész házon.
-Jó ha te behozhatsz három sivatagi rókát a házba, akkor én is tarthatok sündisznót! - jegyzi meg Harry.
-Nem. - vágom rá.
-De ez nem kérdés volt.
-Az egy dolog, de ők taníthatók a süni meg nem.
-Jó....
-Nos játszatok.. - teszem le a kis Cassy-t Lucky mellé.
-Megyek ki pakolom a cuccaikat.
-Travis és Liam segítségével 20 perc alatt végeztem.
-Ti meg? - érek vissza a nappaliba.
-Éppen spongyabobot nézek Lucky-val és Cassy-vel. - szólal meg Niall.
-Jó. - ülök le melléjük. 
-Lou? - kérdezem, de erre a kis teremtés bele ugrott az ölembe.
-Hol szerezted őket? - kérdi Niall.
-A sivatagból. - simítok végig Lou bundáján.
-Mit kerestél te a sivatagban? - vont kérdőre Travis.
-Az egy kisállat kereskedés. - kacsintok Niallre.
-Ja. - ad nekem igazat Louis.
-Aha oké. Furcsák vagytok. - hunyorít.
-Hát elég őrültek. - mutat ránk Liam.
-Te is! - szállok be az óvodás harcba.
-De mi lenne, ha én lépnek? - néz az ajtó felé Travis.
-Vacsi. - ugrok fel a kanapéról, mire ő a padlóra esik a z ijedtségtől.
-Őszintén, nem látszol egy ijedős fajtának. - nézek le rá.
-Sziasztok! - áll fel és megy ki az ajtón.
-Oké. - nézek utána.
-Szeretne valaki beszélni róla? - tárom szét a karom.
-Ó igen, nekem még dolgom van. Vigyáznátok addig rájuk? - kérdezem a fiúktól.
-Nem most jöttél, de amúgy igen. - kérdezi aggodalmasan Zayn.
-De, de megígértem Reni-nek, hogy segítek neki.
-Jól van. Szia! - int Zayn, hogy menjek nyugodtan.
-Én is veled megyek. - állt fel Niall.
-Reni-nek segítek. - emelem kia nevet, hogy értse nem, nem jön velem.
-Majd hívlak, hogy mikor jöhetsz. Gyalog! - figyelmeztetem.
-Jó. - köszön el egy csókkal.
Mivel már senki semmit nem akart kérdezni, ezért el indultam, és így, hogy nem hátráltat senki nyugodtan oda sprintelhettem  a cukrászdához.
-Szia! - intek Reninek, aki már az asztalokat törölte le.
-Megyek hozok egy rongyot. - intek a pult irányába.
-Azt hittem, hogy nem jössz. - néz rám.
-Én is. Komolyan...ahh úgy dobolt a fejembe valami. Olyan vadszomj jött rám. Alig bírtam ki, hogy ne tépjek szét valakit. Persze az utcán már alig ha tűrtőztettem. Szegény emberek, jobb halált érdemeltek volna. - nevet el a végét. 
-Az lehet. Mondjuk inkább jobb halát vártak volna, de lásuk be legalább oda fent dicsekedhetnek, hogy ők milyen nagyok most. - nyögte ki.
-Ja... -egyezek bele.
-Tiszta dzsuva ez az asztal. Ki ültek itt? - kérdezem.
-Egy csapat hippi. - rázza a fejét.
-Menyit ettek? - faggatom.
-Nos bölcsebb lettem , mint gazdagabb. - sóhajt fel.
-Megitatták veled a hippidzsúszt? - nevetek fel.
-Ha ha, nem vagy vicces.
-De ha jobban bele gondolsz akkor mégis. - dobom be a köcsögöt.
-Na és Niall? - húzogatja a szemöldökét.
-Ja, te kis humorzsák. - vigyorgok, mint egy elme beteg.
-Nem tudod ki az a Májkrémes Kenyér? Bejelölt facebookon.
-Nem, de lehet, hogy csak egy kenyér. - vágja a pofákat.
-Basszus többnek mondja magát, mint ami! A kis egoista!! - grimaszolok.
-Ja, ilyet már. - rázza helytelenítően a fejét.
-Ugye tudod, hogy itt van lassan a  halloween? 
-Már ennyi az idő? - kérdezem, a napokra célozva.
-Bizony kis anyám, mire észbe kapsz a pasid egy vén fószer lesz! - nevetgél magában.
-Minek öltözöl be? - kérdezem.
-Halottnak, démonnak. Tudod démonok. 
-Ja én asszem vámpír leszek, ami aszt illeti. Azt biztos remekül el játszom.
-Ja, egy nap amikor annak öltözhetsz be ami vagy, vagyis a mi esetünkben nem kell tartani az emberi alakot. 
-Ott a pont. - mutatok rá.
-Én mosok fel! - figyelmeztetem, miközben befejezem a törölgetést és a raktár fele veszem utam. 
-Ezt figyeld! - engedem teli vízzel a vödröt, be mártom a elmosót és tá-dá, egy másodperc alatt csillog a padló.
-Gyors munka végzési folyamat. - használ szakkifejezéseket.
-Na ki a király? Hát persze...
-..,hogy nem te! - folytatja Reni.
-Kösz!
-Be ülhetnénk egy pizzára. - tessékel ki az ajtón.
-Várjunk, ha nem rég volt a szülinapom, akkor ez most? - értetlenkedek.
-Azt te mondd meg! 
-Gyorsan telik az idő. De nekem ez csak pár hétnek tűnt.
-Vámpír vagy, halhatatlan, számodra az idő szinte, mint egy beton fal, el nem múló. - adja be a nagy költőt.
-Nem igazán, mennék most enni. Niallel megyünk vadászni. - húzom a számat.
-Akkor vásároljunk díszeket, most olcsóbbak. - nevet.
-Mióta számít nekünk a pénz? - nézek rá kíváncsian.
-Mióta van állásom. - emeli ki az ,,állásom,, szót.
-Amióta agyaras vagyok, nekem nincs. Logikusnak tűnt, hogy nem megyek az emberek közelébe amíg nem bírok magammal. 
-Ez igaz. - nyitunk be az üzletbe.
-Miket vegyünk?  - kérdeztem végig nézve a sok díszen.
-Szerintem én veszek néhány fekete kartont, és majd abból csinálok valamit, az ajtóra, ablakra, lépcsőre. Van pár ötletem.
-Ja ez jó ötlet. Én lefoglaltam 20 tököt, ugye bár a falut fel kell díszíteni. - jelenti ki.

-Óhh...hol foglaltad le? - kérdezem hirtelen.
-Sz....Onnan már az összeset le foglalták, de ismerek még egy jó helyet. Majd zólok nekeik. Mennyit kérsz? - érdeklődik.
-20. - Jelentem ki.
-Az egész kertet teli akarom velük rakni, ott hátul, meg a bejárót. Jó lesz majd este ki ülni, és beszélgetni, meg esetleg még filmet nézni, kivetíteni egy nagy fehér vászonra.
-Ja az tényleg szuper. - bólogat beleegyezően.
-Nem jöttök majd át? - villantok egy mosolyt.
-De, majd meg látom. 
Nem sok mindent vásároltunk, csak egy pár darab gyertyatartót.

Én még vettem pár ehető mű pókot, majd jó lesz a sütikhez, pár halloween-es süti díszt. Meg még díszeket. A kertbe pár sírkövet, csontvázat, egy hullát, még több hullát és ennyi, a többit a fiúkra bízom.
-Akkor szia!! - köszönünk el egymástól. 
Niall számát tárcsázom.
-Szia, bébi! Kit keresel? - súg bele egy bosszantóan ismerős hang a fülembe.
-Niall!! - fordulok hátra.
-Mit vettél? - bogarássza lelkesen a szatyrokat.
-Halloween-re pár dolgot, de a többit majd össze kotyvasztom.
-Akkor haza? - kérdezi szomorúan. 
-Ja... , de utána futás az erdőbe! - lököm meg.
-Extrém hely , de bébi nekem oké. - játssza a nagy menőt. 
-Vadászni. - bólintok egyet, hogy ez most nem jött neki össze.
-Ha ennyire kanos vagy, akkor hozhatod a szatyrokat! - dobom oda neki őket.
-Na szívi! Most itt hagysz? -  erre a kérdésre egy szimpla ,, kapd be,, volt a válaszom.
-De neked nincs olyanod. Ha meg igen az baj. - mondja az utolsót halkan.
-Mint ha neked lenne? - ordítom az utca sarkról.
-Mi? - fut hozzám ordítva.
-Jól hallottad. Tudom, hogy hallottad, vérfarkas vagy. - bököm meg a mellkasát.
A haza vezető út elég bosszantóan telt el. Niall egész végig a perverz vicceit próbálta elsütni és gyenge kifejezés, hogy nem ment.
-Szerinted még rendben van minden oda bent? - kérdezem a ház előtt ácsorogva.
-Így látszólag még nincs a feje tetején a ház. - néz körbe az udvaron.
-Jó. - sóhajtok egyet és befelé veszem az irányt.
-Meg jött..... - hallgatok el mikor meglátom az a mérhetetlen nagy kupit.
-Mi a szen...... - harapom el a végét.
-Harry be hozott egy sünt és Lou nem kedvelte, illetve kedveli. - mászik ki a felborított kanapé alól. 
-Aha.... Lou!!! - szólok neki.
-Lou!! - erre már ide jön, vagyis a sünit az orrom előtt kergeti.
-Nem szabad. - kapom fel.
-Most pedig srácok, mindegyikőtök jöjjön ide az ajtóhoz, a kölykökkel! - parancsolok rájuk.
-Tessék. -adom Niall kezébe Lout.
A kanapéhoz futok és felállítom, az asztalt ami most a lépcsőhöz van tolva vissza teszem a helyére. A szőnyeget megigazítom egy rántással....és így tovább. Mire ezzel a fiúkkal kész lennénk, a nap is felkelne. 
-Na tessek! - csapom össze a két kezem, a rend örömére.
-Ezt máskor is csinálhatnád. - jelenti ki Louis.
-Azt lesheted! - ülök le én is a kanapéra.
-Vacsora? - kérdeznek rá egyszerre.
-Jól van na!! - ugrok fel és vonszolom magam a konyhához. Ott ki vettem a szekrényből a kocsikulcsot és gyrosért mentem.
-Mit kér? - mosolyog egy hölgy.
-Nyolc gyrost tortillában, elvitelre. - válaszolok, és egy mosolyt erőltetek az arcomra.
-Oké! Baráti összejövetel? - kérdezi aranyosan.
-Igen, fogjuk rá.  - nevetek.
-Nyolc gyros tortillában! - szól hátra.
-Valami innivalót? Mást, esetleg? - kérdezget.
-Öhm...nem nem kérek. semmi mást. 
-Jó.  - zárja le a beszélgetést.
Hosszú idő óta most van először, hogy várok. Unalmamba a pulton kezdek el az ujjaimmal dobolni. Mintha hosszú percek teltek volna már el, de mikor az órára nézek az ugyanúgy áll ahogy előbb. Az óra szerin 10 perc, szerintem 3 óra alatt, de kihozták a kaját én meg szépen kifizettem, és mehettem haza. VÉGRE!
-Itt van! Egyétek! - rakom le otthon eléjük a kaját.

-Uhh...Ez fincsi. - csámcsog Niall.
-De szerintem nem lesz elég. - nyeli le a szájában lévő falatot, ami a fél gyrost jelenti nála.
-Tudom. - teszek le még 3 darabot az asztalra.. 
-Ok. Te nem eszel? - aggodalmaskodik.
-Én már ettem ma, eleget. A saját táplálékomból. - teszem hozzá.
-Mármint 50 embernek kiszívtad a vérét? - szólal meg Louis.
-Csak 20 ember vérét. Ki kérem magamnak! - kapcsolom be a tv-t.
-Az elmúlt napban egy sorozat gyilkos, ahogy eddig a rendőrség állítja, 20 embert halájáért felel. - szólal meg a tv.
-Alice? - néznek rám egyszerre.
-Én mondtam! - emelem fel a kezem védekezés képen.
-A rendőrség az történtek részleteiről nem kíván be számolni. A királynő az ügy sürgős lezárását kéri.
-Na ez meg már megint, mit szól bele a dolgomba? - pofázok a tv-nek.
-Tényleg miért? - néz rám Harry
-Közöd? - fintorgok.
-Nyanya nyanya nya....- jártatja a száját.

-Még nem sejtjük, hogy ez mit takar maga mögött, de az bizonyos, hogy a királynő nagyon védi az elkövetőt. - fejezi be a tv.
-A faszomat védi..... - hadonászok a kezemmel.
-Neked, olyanod nincs. - szól közbe Liam.
-Kipróbáljuk? - nézek rá.
-Én csak mondtam. - védi meg magát.
-Semmi baj, csak többször ne forduljon elő. - állok fel.
-Most hova mész? És mi lesz ha el kapnak? - kérdezi Zayn.
-Fel. Szopacs.  - válaszolok gyors a kérdésekre.

58.fejezet Cukrászdában

Reggel amint felébredtem az volt az első dolgom, hogy felhívtam Travist.
-Igen? - szólt bele.
-Itt a csaj tegnapról. - nevetek.
-Óóó.. Mért nem ezzel kezdted? - hallom a hangjában, hogy mosolyog.
-Nem megyünk el valamerre? - kérdezi meg mielőtt én kérdezném meg.
-De. Mondjuk ma olyan 10 kor az erdőnél? - kérdezem.
-Extrém választás, de oké. - teszi le a telefont. 
-Kivel beszéltél? - kérdezi fáradt hangon Niall. 
-Travis-el. - állok fel az ágyról.
-Jipíí... - emelte fel a kezét, miközben a párnájába temette a fejét.
-Nyugi, csak egy harapás. - borzolom össze a már amúgy is kócos haját.
-Ejnye Alice, nem mondták még, hogy a kajáddal nem szabad játszani? - nevet.
-Nem. - ugrok ki az ablakon.
-Fel öltözni? - kiált utánam.
-Baszki!! - nézek végig a rózsaszín, szíves pizsamámon. 
-Ez úttal te nyertél Horan, de csak most! - öltözök fel villám gyorsan.

-Most már jobb? - üvöltök vissza, miután újra kiugrok az ablakon.
-Akkor haladj!! - int röhögve.
Mért van az, hogy én nyertem avégén, de mégis úgy érzem, hogy ő? Belesem gondolva, hogy lehet, hogy ő már ott van rohanok......nos az, hogy elvagyok mosódva az gyenge kifejezés. Szóval Travis kb. csak annyit látott az egészből, hogy én nem vagyok aztán ott vagyok. 
-Te? - kérdezi ijedten.
-Nem rég jöttem. Nem igaz, hogy nem vettél észre. - teszek úgy mintha ő lenne az idióta.
-Ha te mondod. - látszik az arcán, hogy ki van akadva. Biztosra veszi, hogy amit látott az valós.
-Mi van, félsz? - nevetek tovább.
-Nem. - int nemet. Azután hirtelen felé lépek, ő meg hátra ugrik.
-Aha látom. - jegyzem meg.
-Kackac.... - flegmáz.
-Na és...? - kérdezem.
-Te hívtál. - mutat rám.
-Ez jogos. - emelem fel a a mutató ujjam.
Keresem vele a szemkontaktust, hogy lássam mi van ott belül, de ő indig ki tér előle.
-Mi a baj? - lép hátra.
-Semmi. - kapom el a fejem. 
-Sétálunk? - kérdezem 10000 km-rel a lábamban. 
-Erdőben? - kérdezi aggodalmasan.
-Nyugi, annál biztonságosabb hely nincs. - lángolt fel bennem egy sötét láng, a bennem lévő halhatatlan. Újra át jár az a bizonyos vadság. Az ösztönök sorban támadnak rám. Mereven bámulok az erdő mélyére, felém áramló vad vér illata csapja meg az orromat. Bokrokban, fákon lévő állatok zaját hallom. 
Igyekszem megtartani a maradék ép eszemet is. Bár a testemen nem ez látszik. 
A bőröm elkezdett beszürkülni, a körmeim egyre hosszabb és feketébb lesz, de hátra van még a végkifejlet.
-Na megyünk? - mosolygok rá, hegyesedő fogaimmal.
-Persze. - próbálja takarni félelmét.
-Azt hallottam, hogy apukáddal milyen volt a viszonyod, de anyukáddal? - érdeklődök.
-Meg halt a szülésben. - igen és most egyre inkább kormányoz a másik irányba, mert mind ketten tudjuk jól, hogy arra  mi van. 
-Na! - szólok rá mikor már fellök a nagy igazgatásba.
-Mi van a kezeddel? - kérdezné, de nem mondja ki. Csak a szemében látom, ahogy végre szemkontaktust sikerült vele teremtenem. 
-Semmi. - válaszolok, csak azért is.
-Aha... - a félelem egyre inkább úrrá lesz rajta.
Séta közben, kicsit meg lesem a karom, amint már a bőr néhány helyen feljött és elrohadt. 
-Minden rendben? - törte meg a csendet.
-Persze. - erősítem meg egy biccentéssel.
-Oké. Na és mi volt aztán nálatok? 
-Semmi különös, aludtunk.
-Nem szóltak a vére ruháért? - hát öhüm.. nem, mert a pasim egy vérfarkas és már nem egyszer látott vadászás után..
-Nem, már meg szokták. -  legyintettem hátha ezzel elintéztük ezt és át térhetünk valami kevésbé veszélyes témához.
-Elszöktél? - kérdezem.
-Probléma? - néz rám kérdően.
-Nem. Tudod, még anno én is ugyan ezt tettem. Csak én egy puccos floridai házba mentem.
-És eljöttél egészen Londonba csak ezért a pasasért. - mondja nyávogva, hogy kifejezze ez számára mennyire ,,romantikus,,.
-Kb. - nevetek fel.
-Nem szeretnélek megbántani, de ez kicsit furcsa. Mármint, azt sem tudod meddig lesztek még együtt, de már ide költöztél. 
-Hát ebbe most nem akarok jobba bele menni, de ez annál sokkal bonyolultabb, mint gondolod.
-Hát ráérünk. - már nagyon itt lenne az ideje mérget fecskendezni a vérébe. Akkor biztos nem lenne már annyira bonyolult és tényleg sok időnk lenne.
-Mi lenne ha vissza mennénk és be ülnénk az egyik cukrászdába? Irtó jó dán sütik vannak ott. - csapja össze a két kezét.
-Nem igazán vagyok sütis, sem éhes. - de éhesnek éhes vagyok, csak nem sütire. 
-Hát, jó, de akkor máskor muszáj leszel be jönni velem oda, vagy még esetleg a barátaiddal. - teszi hozzá.
-Oké. - bólogatok. Ha Niall-nek említem, úgy sem lesz más választásom.
-Na és a pasid..
-Niall. - vágok a szavába.
-Niall szereti a sütit?
-Óhh...Ő mindet ami ehető meg eszik. - nevetek, mert az előző kérdés hát...
-Oké szóval hülye kérdés volt. - állt meg  hagy röhögjem ki magam.
-Igen. - egyenesedek ki.
-Tudod, mit akkor menjünk. - ráérek még ezzel az átváltoztatással.
-Je!!!

-Okéé... - fordulok vissza.
Egy óra sétálás után vissza értünk oda ahonnan indultunk. És még tovább is gyalogoltunk, mert Travis is gyalog volt. Szerintem nem lenne túl feltűnő ha az út közepén át változtatnám.....Komolyan mint egy döglött teknős, olyan sebességgel suhantunk az utcán!!!
-Nem futunk. - nyűglődtem.
-Nyugi! Előttünk az élet. - ha te mondod.
Egész hazáig vezető utat végig szenvedtem: egyszer az árokba akartam bele esni, máskor a villanyoszlopot találtam túl érdekesnek. 
-Niall! - ordítok a házba menet.
-Mi van? - jön le az emeletről Niall, egy szál alsónadrágban.
-Megyünk zabálni. - erre persze már öt perc alatt az egész banda készenlétben gyűlt körém.
-Persze ha segíteni kell akkor mint egy 100 éves ember úgy vánszorogtok.
-Még szép! - igazította meg Harry a kabátját.
-Hova megyünk? - kérdezi Niall, a kezemet meg fogva.
-Egy cukrászdába.
-Hé!! Az nem akármilyen cukrászda. - szólal meg Travis a kapuban. 
Erre persze, hogy Niall-nek erősebben kellet szorítani a kezem.
-Nyugi. - öleltem át a maradék kezemmel.
-Nyugodt vagyok. - igen és persze ezt bizonyítja a besárgult szem, a megfeszülő izmai.
Mivel Travis szerint a cukrászda elég közel van így oda fele is gyalogoltunk. - Ami az én részemről a Niall karjában való alvás, Louis -nak a Zayn vállán való ülés számított annak.
-Meg érkeztünk. - súgta Niall a fülembe, de után meg hallottam Louis üvöltését, ez valahogy jobban izgatott.
-Mi az?? - ,,kérdezte,, hangosan.
-Meg érkeztünk. - vigyorogta a képébe Zayn.
-Ebbel házasság lesz. - ugortam ki Niall karjából, amit aztán rögtön meg is bántam. 
-Niall. - húzódtam hozzá közelebb amikor megláttam az emberekkel teli helyet. 
-Mi a baj? - ölelt át.
-Engem néznek. - mondtam olyan élő hangon, mit ahogy a kislány mondja az apukájának, hogy egy szörny van az ágya alatt.
-Itt vagyok. - vezet a nagy asztalhoz ahová a többiek is leültek.
-Nézz mennyi süti! - rántott el a pulthoz.
Az egész teli volt szebbnél szebb sütikkel.

-Mit kérsz? - kérdezett.
-Hmm.. Először te. - legyintek.
-Na nem, tudom most mi következik és nem, nem fogod te kifizetni a sajátod. - kezd el ott helyben csikizni.
-Niall, Niall!! - szólongatom nevetés nélkül.
-Igen? 
-Most épp a bordámban turkálsz. - veszem el onnan a kezét.
-Jó vékony vagy. Mikor ettél utoljára? - kérdezi, de az utolsót halkan.
-Tegnap. -erre ő felszisszen.
-Nos mit kértek? - hallok egy igazán ismerős női hangot.
-Reni? - kérdezem hirtelen.
-Na azt hittem, hogy már sosem veszel észre? - nevetett.
-Te? 
-James hozott ide. Amúgy nekem is kell valamiből élnem. Vásárlás. - nevet.
-Ő Niall? - kérdez.
-Nem a karkötőmet hívom úgy. - mutatom a csupasz csuklómat.
-Jól van na! Te kis gonosz.
-Ha kivihogtátok magatok akkor választhatnánk nekem kaját amíg titeket nem eszlek meg. - szólal meg dühösen a szöszi.
-Aha..röhögünk tovább.
-Nos lesz egy doboz, zacskó, mit tudom én, hogy miben adjátok, ilyen dinnyés süti.

-És egy dán csokis süti. - 

-Én meg kérek két muffint. - szólalok meg.
-Miért kettőt? - von kérdőre Niall.
-Mert úgysem bírod ki, hogy ne egyél bele, aminek természetesen az a vége, hogy kisajátítod. - adok indokot.
-Jól van na! Azért nem kell le szedni a fejem.  - adta be a kis ártatlant.

-Na majd még beszélünk. Szia!! - intettem Reninek miután Niall fizetett.
-Most örülsz? -kérdezem miközben leülünk a többi felpakolt, csokis pofájú srác mellé.
-Igen. - adom oda neki a másik muffint, miután, pimasz mosollyal fürkészte.
-Köszi. - harapott bele azután a csokis, krémes szájával puszilt meg.
-Szívesen, de ezt most.... - és kérés nélkül drága barátom lenyalta rólam a kajamaradékát.
-Finom vagy. -  erre a megszólalására Travis majd meg fulladt a röhögésbe.
-Nézd a kis perverzet.  - lökte meg Louis. Szóval össze barátkoztak.
-Csak megnyugtatlak Louis, te sem vagy jobb. - kócoltam össze a haját.
-Na, de a te kis ártatlan, szőke herceged sem. - mutat Niall felé.
-Mondj valami újat! - vállat rándítva dőlök hátra a székben.
-Héé.. - fordul felém Niall.
-Mi van? Mind ketten tudjuk, hogy az vagy. - védem meg magam.
-De attól még fáj. - kap a szívéhez.
Legyintek egyet és inkább Liam társalgását figyelem Travis-szel.
Ez jól is megy addig a percig amíg egy kéz meg nem rántja a hajam és nem veszem észre, hogy már a fél fejem be van fonva.
-Na már megint melyikőtök képzeli magát fodrásznak? - fordulok Louis, Harry és Niall felé.
-Én még éhes vagyok. - jelenti ki Harry.
-Ok mit kérsz? Szívesen el megyek érte. - állok fel a helyemről.
-Egy csokoládé szuflét . - nyújtja oda az árát.
-Én egy.. - szólal meg Niall. - minyont vagyis nem egyet....na tudod. - nyújtja ő is a süti árát, de nem vagyok hajlandó tőle elvenni.
-Csak, hogy tudd Horan mindig én nyerek. - nyújtom rá a nyelvem.
-Szia Reni! - ugrok oda a pulthoz.
-Na mit kérnek? - könyököl.
-Harry egy csokoládé szuflét - hangsúlyozom. - Niallnek meg elviszem azt a doboz minyont. - nevetek és oda adom Harry sütiének az árát, majd Niallre pillantok egy 
,,én nyertem fejet ,, villantok majd a tárcámból kivett pénzel kifizetem.
-Tessék teszi elém a dobozt. - nevetve felnyitom a tetejét és meg lessem a sütiket.

-De szépek. - mosolygok.
-Amúgy meg, nem kell úgy bánnod velem, mint a vendégekkel. 
-Tudom, de már megszoktam. - nyavalyog.
-Nem viszed neki oda? Már nagyon néz.
-Tud ő várni. - legyintek.
-Ó és mivel nem akarok haza fele visszafordulni kérek...-folytatom a listát, mert egy nyerni akarok és mert tuti, hogy ezekkel vissza fordulnánk.
-Olyat. - mutatok a kis kekszeket.
-Jók lesznek reggelire. - szinte már olvas a gondolataimba.
-Segítsek elpakolni és kipucolni ezt a helyet? Meddig lesztek nyitva? - kérdezem.
-Igen, az jó lenne. Olyan hatig. - saccol.
-Jó akkor maradok. Úgyis rég beszéltünk.
-Oké. Óh..itt a szuflé. - nyújtsa a friss sütit.
-Köszi. - veszem el és egy intéssel lerendezve elindulok a fiúkhoz.
-Ez a tied. - teszem le Harry elé.

-Ez meg a tiéd. - teszem Niall elé a dobozt.
-Tessék. - rakja elém a violinkulcsos minyont miután leültem.
-Add a rózsaszínt, tudom, hogy ez kell a legjobban. - tenném vissza a dobozba, de azt Niall elrántja.
-Mint ahogy te. - csókol meg.
-De azért egy harapást még kérsz belőle. - kuncogok.
-Igen. - harap a sütibe.
-Hé...gerlepár!! - nevetnek a többiek.
Nem tudom, mint és hogyan , de az eddigi nevetés hangja megszűnik. Dobogás veszi át a helyét és kitartóan folytatja ugyan az a ritmust, néha gyorsabban vagy lassabban. 
Niall aggodalmasan kérdez valamit, de nem értem. A szavak alig kivehetőek. A számba eszméletlen szárazság, szomj jön mikor meg pillantom Harry száján ékeskedő vöröses málnaöntetet. A vörös szín valamit mélyen felébreszt bennem. Valami eszméletlen dolgot ami erősebb, mint én magam. A combomba markolva küzdök a bennem folyó háborúban. A dübörgés meg nem szűnni látszik. Érzem ahogy kibuggyannak szemfogaim, ahogy egyre rosszabbul álok a harcban. A bőröm újra szürkül, én meg fizikailag erősebb, belül meg gyengébb leszek minden egyes percben. Hirtelen felállok amikor már érzem ez nagyon csúnya lesz. Végigsimítom Niall vállát, hogy ne aggódjon aztán ki megyek a cukrászdából. Reni mielőtt még kilépnék int egy sok sikert, úgy látom érti miről van szó. 
Az erdő mélyére érve felüvöltök és az avarba rogyok. Mély levegőt veszek minden egyes dobbanáskor ami egyre lassabb, de annál intenzívebben hat rám. Végtagjaim remegnek, ahogy a bőr egyre feszesebbé válik és az izmaim, az ereim, tejesen kidomborulnak. Torkomhoz kapok amikor hirtelen erősebbé válik a szárazság. Mivel már csak a kezeim tartottak ezért teljes testemmel az avarban fekszek.
Folyamatos energia hullám áramlik át rajtam, ami testemet, olyan mértékű erővel tölti fel, hogy ilyet még vérhold idején sem tapasztaltam. A fejembe egymás után ugyanazok a kérdések játszódtak le: Mi ez? Mi történik?
Mintha a világ megváltozott volna előttem ahogy az avarban fekszek. A gondolataim sötétebbek, éhesebbek, öntudatosabbak és semmi nem érdekli őket. Egyszerre felsőbbrendűnek érzem magam. De ezek nem leptek meg, ez nálam, mind az éhség nyomai.
Egy sütis napból mi lesz? Sosem tudhatja az ember, akarom mondani a vámpír.
Embervér. - hangzott el magamba a szó. Mélyről vízhangozott. 
-Embervér. - pattantam fel az földről, oly könnyen és kecsesen, hogy meg sem látszott a bennem folyó dolgok hatása.
A város felé futottam. Csodálkoztam, hogy milyen gyorsan és ügyesen kerülöm ki a fákat, máskor néha azért súroltak, vagy akár bele is ütköztem egybe. Most ha elém kerül egy méretes körmeim segítségével felmászom rá és egyik ágról a másikra ugorva folytatom az utam. Egy autó tart arra elé ugrok az egyenesen az árokba sodródik így nem számítok ellenállásra. Viszont ahogy kinyitom az autót a benne ülő férfi még mindig magánál volt így a kezébe kapott pisztollyal hirtelen fejbe lőtt. Hisztérikus nevetés kíséretében kihúztam a sebből ami azonnal be is forrt. Ki rántottam az autóból és rávetettem magam, de ő felpattant és futásnak eredt. 
-Játszani akarsz pici egér. - találta velem szembe magát. Vissza fordult, de akkor is maga előtt talált.
-Istenem! - kapott a nyakláncán függő kereszthez. Egy gyors ima után úgy vélte arrébb állok. 
-Úgy se hall. - dobálok a kezembe egy követ.
-És ezt te honnan tudod, pokol teremtménye? - oké az egyik szabályom az, hogy: Ne csevegj a vacsiddal, de most az egyszer nem tartom be.
-Mer engem ő teremtett. - mutatok az égre.
-Az nem lehet. - áll ki maga mellet.
-Ejnye, ejnye. Nem hiszünk egy vámpírnak? - emelkedek felé a szárnyaim segítségével.
-Istenem, ki vagy... - és vége. A pasas szó szerint összeaszalódott. Az utolsó csepp vérét is kiszívtam, de még most sem csillapodott a szomjam, csak erősödött.
-Ugye ez most csak egy vicc? - beszélek teremtőmhöz, de szokásához híven nem válaszol.
-Akkor lesd ahogy ki irtom őket! - rohantam újabb áldozat után.
Minden csepp vér áldás volt, de nem mentette meg a következő embereket. A lán erősebben izzott minden egyes cseppel. Sajnálatos módon a dolog elindult és nem akaródzik befejeződni. Ösztönösen támadok le újabb és újabb embereket.Kezdem úgy ,,érezni,,hogy ezt már nem én irányítom és kevés leszek megállítani.
Már Németország határán belül futottam át Svájcon, Olaszországon egyenesen Afrikába.
Az az idegen energia hullám újra és újra feltöltött. 
A sivatagban sétálva a hőség még az én testemet is felmelegítette, de számomra ez a melegség sokkal inkább jó volt mint rossz. Csak én voltam egy magam a szél apró homok szemcsékkel támadott rám.  Éreztem, hogy néhány még a húsomba is belevágott. Vártam valamire,de éreztem hogy csak az evés miatt.
 Lefekszek a homokra, ami egy kicsit sem süpped be, nem nyomj a lelkem súlya. 
A szél lassan betakar a homokkal. Csukott szemmel hallgatom a dobolást. Egyre több homok fed be, már a fejem is alig van kint. Élvezem a magányt, semmi nem érdekel, senkit nem érdekelek, senki nem parancsol, senki nem vár és nincsenek elvárások, szavak, gondok, érzések, csak én. 
-Ha már itt vagyok, szétnézek. - mászok ki a homokból.
-Kemény két óra után megpillantottam... -a halál sem tudja, hogy hol - egy kis szőrpamacsot.

Megijedtem, hogy a dübörgés visszatér, de nem inkább megnyugodtam. 

Füttyentettem erre, mire a kis sivatagi róka rám förmedt.

-Nézd, dobok neki egy sütit a mit a reggelihez tartogattam. 
-Na bezzeg erre már kedvesebb leszel. - jön oda megszaglászni a kezem.
-Alice Want. - mutatkozok be. Csak én szerintem kattantam meg egy kicsit. Lassan már egy kókuszdióhoz fogok beszélni akit úgy hívnak Bert. 
A táskába kotorászott újabb falatok után. 
-Kérsz még? - veszem elő a zacskót. A kezembe veszek egyet és a kis állatkát majd, szépen megetetem.
-Nagyon édes kis jószág vagy. 
-Kapsz egy kis vizet is.  - veszem elő az ásványvizet a táskámból. A kupakjába töltök egy kis vizet és meg itatom vele, mire ő egy irányba kezd el ,,ráncigálni,,.
Egy kisebb csoport volt ott. Elég sanyarú körülmények közt. 
-Ti bírjátok ez a hőséget? Hát persze, titeket ide teremtett a jó isten. - morgom.
Az anya és a kicsinyei.
-Adjak nekik? - minek kérdezem....

57.fejezet

-Hát ez kurva jó!! - terültem el a földön.
-Nem a kurvák rossz kis lányok. - szólalt meg Liam.
-Te csak maradj csöndbe!! - üvöltöttem le a fejét.
-Örülj neki legalább.....várj hova tűnt. - nézett körbe hirtelen Louis.
-Áhhhhhhh!!! - forogtam körbe-körbe a padlón.
-Feltakarítottunk. - csámcsogott Zayn.
-Örülök neki. - keltem fel. 
-Hova mész? - kérdezte Louis.
-Megyek és megkeresem az őrült vérfarkas pasimat.  - veszem fel a kabátom.
-Engem keresel? - pattog elém.
-Igen. - veszem le a kabátom.
-Nem találsz meg!! - teszi a kezét az arca elé.
-Fiam , te most komolyan azt hiszed, hogy a kezed valami csodálatos varázslat folyamán láthatatlanná tesz? Mert ha igen akkor nekem kell el mondanom, a bűvészleckék nem váltak be.
-Áááááááááááááááá..... - kezdett el elmebeteg módjára rohangálni.
-Most komolyan ezt akartátok? - kérdezem, de ők nem figyelnek csak tovább bámulják a tv-t.
-Nem hiába nem iszok én sem energia italt. - beszélek magamba.
-Akkor szenvedjetek ti vele, én le léptem!! - borítottam fel őket a kanapéval együtt.
-Neee.... - kapaszkodott belém Niall.
-Jó, de akkor el megyünk most az erdőbe.
-Húúú Alice nem gondolod, hogy ez egy kicsit heves? - röhögött Harry.
-Nem. - villantom a szemfogaimat, de erre ő a sárga szemével jön nekem.
-Harry, van egy olyan érzésem, hogy még mindig..... - szorítom neki a falnak a pólójánál fogva - én vagyok az erősebb. - engedem el, ő pedig a padlóra esik.
-Jöttök vagy nem? - kérdezem idegesen.
-Nem, mi nem. - néznek döbbenten rám.
Magammal már nem bírva futottam az utcán egyre csak feszegetve a gyorsaságomat. Egyre gyorsabban és gyorsabban. A táj körülöttem tisztára elmosódott, mintha csak egy nagy festék pacában rohannék. Engedtem, hogy kielégíthetetlen szomjam át vegye rajtam az irányítást. A lábaim maguktól veszik be a kanyarokat, ők szabják meg az út vonalat, de mindannyian tudjuk a végén hol kötök ki. Mire az erdő  közepébe értem már azt sem tudtam volna megmondani, hogy én ki vagyok. Csak a puszta éhség. 
Behunyt szemmel összpontosítottam a hangokra majd mikor két őz lépteinek hangja ütötte meg a fülemet, már a szaguk után siettem. Mikor elértem a két vadat, mint egy vadmacska úgy ugrottam rájuk és szívtam ki a vérüket. A vörös nedv át melegítette hideg testem. Két tettemet magam után hagyva keresgéltem tovább. 

Kezdtem örülni, hogy nem jöttek velem a srácok, ilyen éhséggel szinte biztos, hogy őket is széttéptem volna. Annyira más a világ ebből a szemszögből. Amit látok az: kaja kaja kaja. Csak a vér szag, az áldozatok utolsó hangjai. 
Mire visszaszerzem a maradék emberiségem nyomait is. Addigra egy pajtában kötök ki. Valami förtelmes bűz csapja meg az orromat. Körbe nézek, de sehol semmi és senki. A szag egyre erősödik ahogy egyre beljebb érek. A pajta tetejéről egy bomlásnak indult emberi hulla lógott.

Körbe kerültem, hogy jobban szemügyre tudjam venni. Aztán bármennyire is undorodtam tőle muszáj volt a még majdnem ép szemébe néznem, hogy lássam magam előtt a történetet. Az egész élete olyan gyorsan pergett le a szemem előtt, hogy a földre rántott. Házasság, a szülésben meghalt feleség, alkohol, depressziós kis fiú, kinek a szemében mindig tisztán tükröződött a világ iránt érzet gyűlölet. Félelem, bűn amit sosem ő követett el, de mégis az ő vállát nyomta. Az apa bántalmazta a gyereket. És mikor a fiú hirtelen eltűnik az apa helyzete romlik és fel akasztja magát. Gyerek aki eltűnt már  felnőtt 20 éves srác volt. 
Bármennyire is utálom az ilyen melót, de a hulla eltüntetése csak is az én dolgom lesz.  Elásni nem tudom, mert akkor gyilkosság és rendőrség, hozzá érni és egy halom lepkévé változtatni meg még úgy nincs undorom, pedig vámpír létemre elég sok hullát fogdostam. Az ujjam az ő újjához ér és fény ragyogja át a tetemet és mint egy tűzijáték úgy robban szét kis apró fénypontokká. Gusztusos meg kell hagyni. E kis fényűző jelenet után úgy tarom jobb félre állni, nehogy a fia meg jelenjen és kérdőre vonjon mindent illetően. Mivel a Buckingham-palotában nem szívesen látják Alice Wantet ezért egyenesen oda tartok bosszantani a drága népet.

Sok dögöt magában tart ez a kis hely, sok itt a titok. Pont ezért nem csípnek engem annyira mivel egyike vagyok azoknak a titkoknak, csak hogy én szabadlábon, szabad döntéseket hozom. Függetlenül attól, hogy milyen parancsokat szabnak ki éppen a vámpírokra, átkozott vámpírokra. Nem szívesen szoktam ide járni esetleg ha gyűlés van és a vérszívók kötelesek meg jelenni, erre is csak azért járok, hogy halljam már megint mennyi vért nem kéne innom, mit nem kéne tennem. Tisztában akarok lenni mivel vagyok előrébb ebben a láthatatlan háborúban, amit mi egymás ellen vívunk. Amit apám az utóbbi időkben elhanyagolt. Próbálok minél többet tenni azért, hogy újra minden a maga helyén legyen. 

Palotába lassan csendesen megyek be az ablakon. Gyorsan mint egy szél fuvallat mentem le a palota alatti terembe ahol a gyűlések szoktak lenni. 

-Nos örülök, hogy látlak Alice! Mi szél hozott? - kérdezi a királynő. Kicsit furcsának tarom, hogy pont most találom őt itt. Vajon már megint mibe túrja az orrát. 

-Csak gondoltam benézek egy kicsit. - rántottam meg a vállam.

-Mást nem is keresel? - beszél úgy már megint velem mintha a kis könyvtára része lennék, egy könyv amiben ide oda lapozgathat. 

-Nem vagyok ennek az egésznek a része. - kérem ki magamnak.

-Pedig az vagy, és ez ellen nem tehetsz semmit. Mindig Alice Want leszel. - nevet halkan. 

-Most is a vadászatból jössz igaz? Az a fránya szomj. - kuncog tovább.

Hülye rólam szóló legendák. Sosem bírtam őket. Mindig egy tárgynak neveznek meg, mint akit bármikor előránthatnak a háborúk folyamán és a gyilkos ösztönével a fél világot le mészároltathatják vele. Tömör szomj és bosszú. Egy furcsa teremtmény, éhesebb és erősebb mint a fajtája többi tagja.

-Nem vagyok az akit a könyvek írnak.

-Tulajdon képen csak egy könyv. - -keresi a polcokon. - Ami régebbi mint ahogy az emberek gondolnák.

-Te is csak egy ember vagy. - veszem a kezembe az irányítást.

-Nem jelentesz semmit. Soha.

-Mond ezt a több millió embernek. Látom sosem változik a fajtád, mindig magatokat tartjátok a legnagyobbnak. Félelmet keltettek és ezzel győztök. Az erőtök nagy, a tetteitek meg még nagyobbak, szavaitoknak nagy a súlya.  - sorolja az érveket. 

-Csak van amiért ide jöttél. - tér vissza. - Csak nem azért jöttél, hogy elmond ember vagyok.

-Csak gondoltam, hogy tudsz valamit a többi vámpír gyermekről.

-Ez egy fajta érzés, ezt neked kell érezned, hogy ki tartozik a fajtádhoz, de sajnálom én is csak annyival tudok szolgálni mint a többiek.

-Szóval körbe kell járnom a fél világot, hogy meg tudjam ki az aki a fajtámhoz tartozik. 

-Az is egy megoldás.

Szemet forgatva inkább tovább álok, még mielőtt bepöccenek ettől az udvarias kedvességtől. 

Unottan mászkálok az utcán, hátha belefutok valami kalandba. Az emberek ijedten bámultak  ,nem értettem addig a pillanatig amíg nem néztem magamon végig és állapítottam meg, hogy az étkezésem morbid szokásait visszafoghatnám. Az egész öltözetem tiszta merő vér. Gondolkoztam azon, hogy meg szívatok pár embert azzal, hogy oda megyek hozzájuk és belesúgom a fülükbe ijedt arccal, hogy: Ugye ön lát engem?

Áhhh..nem leszek azért ennyire köcsög. - vagy mégis.  Látok meg egy pasast aki olyan meg vetéssel néz rám, hogy az már fáj. 

Elmegy mellettem, én meg utána megyek és lassan követem. Ő egyre gyorsabbra veszi az iramot, de előre rohanok,- és hála az istennek, hogy szar a halandók látása - kilépek elé a sikátorból. A sokktól lefagyva mered rám. Reménnyel teli, kedves arccal megkérdezem:

-Ugye ön lát engem? - csuklik el a végén a hangom.

- Igen - habog.

-Tudna nekem segíteni? - kérdezem ismét. 

-I-i-igen. - dadog.

Egy pillanatra ,,eltűnök,, aztán újra ,,meg jelenek,,.

-Mondja, el... - tűnök el ismét,, - ezt... - újra - vagy különben... - válok köddé örökké.

A háztetőn állva hideg szél fújta a hajam, míg én a tömeget figyeltem az utcán. Az eső lassan eleredt, de én még mindig ott álltam , mint egy cövek. Néha meg kell állni akár órákra is, hogy egy pillanatot meg tarthassunk magunknak örökre. Ezt tettem csak álltam és kapaszkodtam abba a büszke pillanatba, itt mindenki felett. 

Meg kell találnom azt a srácot. Érzem, hogy több, mint egy sima ember.

Elengedem a pillanatot és az ösztöneimbe kapaszkodom, hogy megleljem az az érzést ami segít. Megtalálom és nem eresztem. Követem, egy fény csóva ami az utcán csak az én szememmel láthatóan siet valahová. London legsötétebb utcájára vezet. Kezdek parázni, hogy kinek a kezébe akarok adni halhatatlanságot. A fény csóva eltalál és srácot aki láthatóan megrezdül, érezte, valahol ott mélyen. A testem megfeszül, a rivalizáló érzés felcsendül bennem. Testem minden egyes porcikája várja a támadást, hogy meg mutassam ki az erősebb és egyúttal az alfa. 

A srác mellett álló csávó felém bólint mikor meglátja milyen mereven bámulom őket. Megrázom a fejem, mintha össze tévesztettem volna őket valakivel és tovább megyek. Nevetés hallatszik a hátam mögül, de nem törődök vele. Bemegyek a klubba, a pultnál kérek egy kis Jim Beam Colát, amit azonnal ki is kapok. 

Ittam addig is amíg nem érkezik el az a pillanat, hogy fogaimat a húsába mélyeszthessem. Hülyeség lenne oda menni hozzá és elmondani, hogy ő valójában vámpír csak még nem változtatták át.  Amúgy meg nem úgy látszik, hogy szokás lenne megkérdezni, hogy akar  e vagy nem az lenni ami lesz. Wow..furcsa, bele gondolni, hogy egy ember életét öt perc alatt gyökerestől meg változtatom.

-Az a csaj tti akart valamit. - lépnek be nevetve. Abban biztos lehetsz.

-Ü nézd ki van ott! - annak elenére, hogy nem nézek oda tudom, hogy felém mutat.

Bármennyit is noszogatja a barátja a srácot, hogy jöjjön ide hozzám, az csak leöl egy asztalhoz és rágyújt.

Az már biztos, hogy ez a srác akit én keresek, mind két értelemben. Vámpír és ő annak a hullának a fia.

Várom már azt a pillanatot amikor felébred és vérre szomjazva felkutat mindent. Iszik vizet, iszik mindent, a vér kell neki. Huhú..na az nem lesz semmi.

-Biztos kérsz még? - kérdezi a csapos rajtam végig nézve.

-Igen. - veszem ki a kezéből.

-Oké. - nevet. Gondolom azt hiszi, hogy valami elit csaj vagyok a belvárosból. Téves, de még mennyire.

-Hé babi, nem jössz oda hozzánk? - kérdezi a srác barátja.

-Mért is nem. - teszem el a telefonomat, amit egész eddig ki be kapcsolgattam és vizslattam. 

-Szia! - szólal meg a srác.

-Szia! Én Alice vagyok. - nyújtom felé a kezem.

-Én meg Travis. - ráz velem kezet.

-Én Devin vagyok. - mosolyog.

-Mi szél hozott egy ilyen csajt erre a helyre. - kérdezte Devin.

-Ja, láthatóan nem vagy ide való. - flegmázott Travis.

-Hát ez sértés, azt tekintve, hogy floridai vagyok. -iszok tovább.

-Ó és akkor mit keresel Londonban? - húzza fel az egyik szemöldökét.

-Közöd? - kortyolgatok.

-Hmmm...Semmi. - vág not bad fejet.

-Mi volt rajtunk olyan érdekes az előbb? - érdeklődött Devin.

-Csak össze tévesztettelek valakivel. - rántom meg a vállam. 

-Azt kétlem. - 

-Pedig, így van. - védem meg a hazugságom.

-Van benned valami furcsa. A véres ruhádtól eltekintve.  - tényleg még ez a ruha van rajtam, akkor ezért nézett annyira a csapos és nem a elit belvárosi dolog miatt.

-Tényleg mi történt? - kérdezi egy újabb cigire rágyújtva.

-Hosszú. - nevettem.

-Öltél, üldöztek, de gondolom akkor nem ide jönnél. Szóval öltél. - jelenti ki teljesen higgadtan.

Nem baszd meg csak az apád hullája az arcomba robbant. Ezernyi fénypontként, de az lényegtelen.

-Na és te miért vagy itt? - kérdezem a választ természetesen tudom.

-Mert az apám egy fasz. - nevetve ad pacsit a haverjának.

-Csak volt. - csúszik ki a számon.

-Miért is? - kérdez rá, túl hirtelen, hogy csak véletlennek tartsa.

-Gondolom azóta megváltozott. - könyököltem. Könyörgök, hogy bevegye.

-Na persze, szerintem meg öngyilkos lett. Én ajánlottam már neki egy párszor. - 

-Gyöngyi volt öngyi lett. - nevetett fel Devin.

-Szia, Öngyi vagyok Gyöngyi leszek. - nyújtottam Devin felé a kezem, amire ő olyan retardált fóka módon kezdett el nevetni, hogy az már fájdalmas.

-Nem akarsz le mosdani? - kérdezi Travis.

-Öhmm... - zavarodottan piszkáltam a karom. Most mit mondjak, nem, de az igénytelennek tüntetne fel, menjek el, de ha máskor nem találom őt meg? 

-De ez jó ötlet haza megyek. - álltam fel. Majd hasznosítom az ösztönömet.

-Had vigyelek el. - állt fel ő is. 

-El tudok menni. - ragaszkodtam a fénysebességet megközelítő   sétáláshoz.

-Nem baj. Biztos fáradt vagy, bármit is csináltál. Amúgy is egyedül este az utcán? - ó te ha tudnád, hogy miket szoktam én csinálni este az utcán. Remélem sejti, hogy a rém mesét akarja meg védeni saját magától. 

-Szerintem elviselem. - nézek magamon végig. Mutogatom, hogy nekem egy sebem sincs. Bár még ha meg sérültem volna akkor sem lenne.

-Akkor csak mert kedves krapek vagyok. - nevet. 

-Jól van. - integetek neki egy fehér szalvétával, hogy feladom.

-Na azért. - vezet a kocsijához.

-Na gyere. - int, hogy szálljak be.

-Bocs, anyukám a lelkemre kötötte, hogy ne szálljak be idegenek kocsijába. - próbálkozok ismét.

-Mert úgy is nézel ki. - bólogat.

-Jól van na. - ülök be mellé.

-Na és mi történt veled? - kérdezem az övet becsatolva.

-Öntsem ki a lelkem. Ok. Anyám belehalt a szülésbe. - pipa. - Apám egy alkoholista. - pipa. - Évekig vert. Vagy nem is törődött velem. - sóhajt.

Elmondom neki, hova fuvarozzon és ő azonnal oda is visz.

Niall már a kapuban várt és már idegesen siet a kocsi felé.

-Ő...a pasid, bátyád, netán az apád? - kérdezi hülye fejet vágva.

-Igen, a fiúm. - erre el kezd bólogatni.

-Meg kell hagyni helyes srác. 

-A következő lépésed tuti az lesz, hogy el csábítod tőlem. - nevetek.

-Meg eshet. - kezd el röhögni.

-Szia. - nyissa ki Niall a kocsi ajtaját.

-Szia. Ügye már nem vagy tiszta zizi? - kérdezem miközben kiszállok a kocsiból.

-Hé Niall, Travis el akar tőlem csábítani. - röhögök.

-Szia!! - int Travis.

-Hello! - fog vele kezet Niall.

-Majd el meséli. Tényleg arra nem is vagy kíváncsi, hogy a csajod mit keres tiszta merő vérben.

-Hidd el sejtem én azt. - nevet.

-Oké. - rántja meg a vállát Travis.

-Nos ha megint arra jársz akkor majd dumálunk. - int.

-Na jó.. - kezd bele Niall miután elhajt a kocsi.

-Vámpír gyermek. - sóhajtom.

-Aha...

-És annak a halott pasasnak a fia aki abban a pajtában lógott bomlásnak indulva. - folytatom.

-Oké. - ölel át.

-Éhes voltál. - emel fel.

-Aha, de ha még láttad volna, hogy meg szívattam egy pasast az utcán. - nevettem fel.

-Na mesélj. - visz be a házba.

Mindent lassan elmesélek neki, a legapróbb részletekig. Aztán egy jó nagy zuhany után, befekszem mellé az ágyba és alszok mint a bunda, míg ő még mindig engem ölelget és a focit nézi.